Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A Martin-acélmű rekonstrukciója az első hároméves terv (1947-1949) és az első ötéves terv (1950-1954) időszakában

megrontotta a légkört. A hatósági és felügyeleti vizsgálóbizottságok mellett a KITI igazgatója, Hámor Mihály olyan szakértőket vonultatott fel, akik nemhogy a tisztázást és kibontakozást szolgálták volna, hanem teljesen elbizonytalanították a helyzetet. Márpedig egy ekkora szerkezet ha egyszerre szakad el, akkor tervezési hibának kell lenni. S ebben a helyzetben a készrefalazás szinte utolsó óráiban a kemence feletti és szemben lévő minden darupálya meg volt bontva, az üzem kettészakítva, s a tetőszerkezeteket két hatalmas kiváltótartó tartotta. A már említett 35 és 30 m-es 260, illetve 190 tonnás darupálya tartói az öntőcsarnokban a szerelési terv szerinti darabokban várták a helyükre emelést és készreszerelést, amit a felfütés 10 napja alatt el lehetett volna végezni. A következő másfél hónap alatt egy tényleges szerelő dolgozó nem jelent meg a munkahelyen, egy munkadarab meg nem mozdult, s a budapesti MAVAG szerelésvezetői naponta, sokszor több jegyzőkönyvet is vettek fel a KITI tervezőivel - egyre távolodva a megegyezéstől. Ezekből két nagyon vastag dosszié telt meg főépítésvezetőségemen. Közben tél volt, bármikor történhetett váratlan mértékű havazás, aminek ki tudja, hogy álltak volna ellen a már megkérdőjelezett biztonságú tetőkiváltó tartók. Az üzem pedig kettészakítva, a legnagyobb tervteljesítési nyomásnak kitéve kénytelen volt szinte életveszélyes módszerekhez folyamodni. Ezt a kilátástalan helyzetet végül is az oldotta fel, hogy Modla Géza, a diósgyőri kohászati vasszerkezeti üzem főszerelője - akik egyébként a kemencét és technológiai berendezéseket szerelték - egy egészen egyedi ötletet vetett fel. Eszerint a nagytartót a földön kell összeszerelni, s két olyan oszlopot építeni megfelelő távolságban, hogy az emelő elvén a két oldalon lévő 70 tonnás öntődaruk araszolva fel tudják emelni, mindig görgőkkel alátámasztva a függőleges tartók kör alakú nyílásaiban. Végül a szükséges magasságban megépített vízszintes tartókon hidraulikával helyretolni. A KITI és a MAVAG helyi szerelésvezetői természetesen hallani sem akartak erről. Szerencsére a MAVAG Híd- és Vasszerkezeti részlegének vezetője, dr. Massányi Károly nagyszerű szakember volt, az Építészeti Karon tanított is. Azonnal őt kértem megbeszélésre, s amikor Modla Gézával együtt tájékoztattuk egy órán belül - számos kérdést megvitatva és a helyszínen megnézve - döntött, hogy ez a járható út, s abba is belement - látva az ő embereinek szinte sokkos ellenkezését ettől a munkától, - hogy Modláék vegyék át és hajtsák végre a munkát. Két napig még úgy volt, hogy az északi rácsos tartót a MAVAG-osok szerelik, de mikor láttuk a reménytelen hozzáállásukat - elég volt egy telefon Massányival, hogy arról is vonultassa le az embereit, s a kohászatiak időben megszerelik. így már biztonságosan kiszámíthattuk, hogy mikor kell újra megkezdenünk a kemence felfűtését. Az 1953. március 5-én megindulhatott.