Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A Martin-acélmű rekonstrukciója az első hároméves terv (1947-1949) és az első ötéves terv (1950-1954) időszakában

A kilátástalan helyzet feloldásában egyértelműen kidomborodott Modla Géza szerepe, aki fiatalon - huszonéves emberként - a kohászat minden 3 éves és 5 éves tervi nagyberuházásának motorja volt, nem hiába kapott a kohóépítésnél arany fokozatú munkaérdemrendet. A nagyberuházások leálltával sikerült az Acélműbe átléptetni, s szolgálati ideje végéig az acélműi vezető gárda oszlopos tagja volt, később nemcsak karbantartói területen, mert a kohóipari technikum elvégzésével az elméleti alapot is megszerezte. Másik „főmunkatársam" az osztrák építésvezető Reuter volt, akit már az előző Maerz-kemencék építésétől is ismertem. Ővelük kettőjükkel mindig mindent megbeszélhettem - nemcsak a saját feladatukkal kapcsolatban nagyszerű áttekintésük volt az egész munkára vonatkoztatva. Az irodámban lévő rajztáblán hol egyik, hol másik rajzolgatott, vagy egymást tolták félre. Rajzban nagyon jól megértették egymást, de emberileg is. Reuter magyar kapcsolatai nem szakadtak meg - miskolci lányt vett feleségül. Legközelebb az ózdi Martin-rekonstrukciónál találkoztam vele a 60-as évek elején. A 180 tonnás buktatható kemence üzembe helyezésének 2 hónapos késése keserves helyzetbe hozta az üzemet mind a kapacitáshiánnyal, mind a megszakítottság hátrányaival. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy túlterhelték a kemencéket, aminek a tüzelés intenzitás növelésével és a függesztett krómmagnezit boltozatok állóképességével nem is volt akadálya. Ez pl. a nyugati oldalon azt jelentette, hogy az 1. és 3. sz. 80 tonnás kemencéket 120 tonnára, a 2. sz. 40 tonnás kemencét 80 tonnára terhelték. Az utóbbinak volt a legkisebb akadálya, mert kétágú csatornával 2 üstbe csapoltak. A 3 üst fogadásának viszont nem volt műszaki megoldása, egyszerűen az egyik üst elé tartották a harmadikat, s amikor az állványokon álló két üst megtelt, az egyik csatorna ágát hosszú rúdon kézzel odatartott samott dugóval elzárták - többkevesebb sikerrel. így rengeteg acélelfolyás, a salakgödrökben acélos cipók keletkeztek, melyeket többnyire locsoltak is, hogy időben kiszedhessék. A másik nagy baj az volt, hogy a nagy káoszban és szűkösségben a kokillákat nem kezelték le rendesen és az öntecsek nagy része beragadt. Hetenként több „kommunista aktívaértekezlet" volt, s az 1. sz. határozat mindig az volt, hogy az öntecskinyomó hány kokillát szabadítson fel. A beragadt öntecsek halmai egyre növekedtek. A tervnek semmi köze nem volt valami számításhoz, netán kapacitás és üzemórák összefüggéséhez. Az éves tervet a felemelt ötéves terv célkitűzése határozta meg, s azt elosztották 12-vel. Ez havi 50.000 tonna volt. 1952 utolsó hónapjaiban már 40.000 tonnát tudtak termelni, amiben nyilván benne volt a 3 üstös csapolás is. A január-februárra kialakult helyzetben viszont csak 33.000 tonnákat termeltek. Előfordult, hogy Répássi Gellértet egyik este 10 órára rendelték az igazgatóságra megbeszélésre. A megyei párttitkár kijelentette, hogy addig innen el nem mennek, míg nem fogadja el az 50.000 tonnás tervet. Ő engedélyt kért, hogy hazatelefonáljon, mert akkor nem fog hazamenni az éjszaka. S to-