Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A háborús károk helyreállítása, a termelés újraindítása és felfuttatása (1944-1947)

1944. március 26-án reggel 9 órakor volt a végszigorlatunk Némethy László barátommal együtt, aki szintén vasgyári volt, s mindketten MAVAG ösztöndíjasok voltunk. Április 19-én tudtunk hazaindulni nyitott vagonban, vagy 80 ukránnal összezsúfolva, akiket a németek Bécsújhelyen dolgoztattak, s hazaindulhattak. Külön utakon - a Bakonyon és Székesfehérváron keresztül - hiszen a németek Győr és Sopron között minden vasúti átereszt felrobbantottak. 4 nap alatt értünk Budapestre, ahol rokonaimtól megtudtam, hogy szüleim élnek, s még mindig Perecesen laknak, mert vasgyári lakásunkat aknatalálat érte. Azt is megtudtam, hogy annak a tanítónő nagynénémnek - akinél laktunk - a férjét elvitték az oroszok a német (Krámer) neve miatt. Hazaérkezésem után másnap Édesapám bevitte az aknaszilánktól átlyuggatott leckekönyvemet - amely a kabátom zsebében volt, s a végszigorlat eredménye jól olvasható maradt - Obholczer igazgató úrhoz, aki azt üzente, hogy május 2-án reggel jelentkezzek nála. A Martin-acélműbe küldött Márton Mátyás műszakvezetőhöz, s azt mondta: addig ne lássalak meg az irodában, míg nem tudsz acélt gyártani! Egész életemben hálás maradtam Pali bácsinak azért az atyai eligazításért és a legjobb tanítómesterért. (Némethy László a kovácsmühelybe került.) A vezetők egy részének távozásán kívül veszteséget jelentettek a Szovjetunióba történt deportálások is 1945 tavaszán. A Vasgyárból s Perecesről legalább 50-60 embert vittek el, közöttük fiatal nőket is. Voltak közöttük meghatározó személyek is, így a Martin-acélműből elvitték Fischer Ferenc üzemvezető mérnököt és Czebaczauer Kálmán főművezetőt, egyikük sem jött haza. A diósgyőri gyárak kapcsolódása a MAVAG-hoz Az eddigiekben csak érintőlegesen esett szó arról, hogy a diósgyőri vasgyár - mint elsősorban vasútfejlesztésre alapított üzem - az ugyan e célra létrehozott budapesti mozdony és gépgyárral alkotta a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak nevű vállalatot, melynek „A" jelzésű központja Budapesten volt. Ott tartózkodott a mindenkori vezérigazgató is, valamint minden érdemi központi apparátus, a külső kapcsolatokat ott intézték, s például csak ott volt fejlesztési-beruházási részleg. A mozdonygyár „B" jelet kapott, a diósgyőri kohászat „C", majd a belőle kivált külön telepített hadianyaggyár „D" jelű volt. Ez utóbbinak hadiüzem jellegét az is fémjelezte, hogy igazgatója aktív ezredes volt. A későbbiekben a Győrben működő vagongyár „E", majd a Felvidék egy részének rövid időre történt visszatérése után egy kisebb fűleki gyár „F" jelzést kapott. Ez főleg edény és kályhagyártási profillal tartozott az akkor egyetlen állami nehézipari vállalathoz.