Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A háborús károk helyreállítása, a termelés újraindítása és felfuttatása (1944-1947)

A „C" gyár szervezete igen egyszerű volt. Egy gyárigazgató és helyettes irányításával 18 osztály működött. Ezek közül az 1. sz. az egészségügy, melynek vezetője a vasgyári kórház igazgatója volt. 18. sz. alatt az iskolagondnok szervezte és irányította az ipartelepek általános és tanonciskoláinak munkáját, biztosította a kor színvonalának mindenkor maximális oktatási feltételeit. Már az első világháború előtt bevezették a 8 osztályos elemi iskolát, mely rendkívül ritka volt az országban, az azt követő tanonciskolái képzés pedig föltétlenül felért a későbbi technikumok színvonalával. A gyár központi osztályai között: munkásellenőrzés, anyagellátás, szállítás, közélelmezés, számvitel, üzemiroda (programozás, szervezés, normakészítés), anyagátvétel (laboratóriumok) voltak, a többi osztály a termelő és karbantartó üzemek főnöksége volt. Az 1945 nyarán kinevezett MÁV AG vezérigazgatóság helybenhagyta és megerősítette a diósgyőri gyárak addigi tevékenységét, s együttesen hozzáláttak a közös jövő terveinek kimunkálásához. Az elképzelés egy nagy diósgyőri ipari vertikum volt: szénbányászati, kohászati és gépgyártási felépítésben. Ehhez közös diósgyőri igazgatás látszott célszerűnek, sőt szükségesnek. A gépgyár gépparkja leapadt, s nem volt piacképes termelési profilja, szakemberei viszont igen sokat segíthettek az újjáépítésben, majd a karbantartásban. Politikailag is kívánatos volt a közös üzemi bizottság létrehozása, mert a két munkáspárt vetélkedése során közös érdekű kérdésekben is sok nézeteltérés adódott. 1945 novemberében történt meg „Diósgyőri Vas-, Acél- és Gépgyár" néven a bányák és a gyárak szervezeti egyesítése. Az ipari kombinát igazgatójává Korán Imrét nevezték ki, aki az akkor alapított „Szén és Acél" üzemi hetilap november 28-ai számában ismertette a terveket és az új szervezetet a dolgozók és az érintett lakosság tájékoztatására. A bányák közvetlenül az igazgatóhoz tartoztak, az egyesített gyárak hét főosztály keretében működtek: szociális ügyek, szervezési feladatok, energiaellátás, melegüzemi termelés, hidegmegmunkáló üzemek, regie és karbantartó üzemek, valamint az ügyvitel és számviteli főosztály. E „szerkezeti rend" mögött talán az szorul értelmezésre, hogy a szervezési feladatok közé sorolták az anyagellátás és szállítás, valamint az időelemzés, normakészítés feladatait, míg a programozás a termelőüzemek főosztályvezetőinek felügyelete alá került. A szervezet kiállta a nehéz évek próbáját, jól működött, összefogta a Diósgyőrben meglévő potenciális erőket. Erre volt szükség a helyreállításkor és az újjáépítésben. Az 1946-ban megindult államosítás, a Nehézipari Központ, a NIK irányítása alá rendelés a gyárakban nem okozott különösebb problémát, mivel eddig is állami vállalatok voltak. Ebben a szervezeti felállásban, Korán Imre igazgatósága, Mester István igazgatóhelyettesi és Simon Béla melegüzemi főnöki működése alatt, 1947-ben a kohászati üzemek elérték a háborús