Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A háborús károk helyreállítása, a termelés újraindítása és felfuttatása (1944-1947)

ráihassanak, áramot a városi közlekedés, a villamos újraindításához, s az első hidat a felrobbantott Sajó-híd pótlására a kohászati vasszerkezeti üzem gyártotta le. Visszatérve az alapvetővé vált feladatra - mely „a 2. Ukrán front gyors javító szolgálatának segítése és a lehetséges pótalkatrészek gyártása" volt - a tüzérségi felszerelés és jármüvek javításához a gépgyáriak részére azonnali feladatok hárultak a kohászokra, főleg kovácsüzemi és acélöntödei vonatkozásban. Lánctalpelemek és pótalkatrészek gyártására pl. kis sorozatokban kellett ráállni. így a diósgyőri kohászokra a felszabadulást követően nemcsak a gyár helyreállításával és a környékbeli élet normalizálásával járó különleges kötelezettségek, hanem konkrét szakmai feladatok is bőven vártak. Később a jóvátételi szállítások, a hazai vasutak és hidak helyreállításával kapcsolatos teendők jelentették a szakmai helytállás és továbbfejlődés főbb indítékait. 1945 szeptemberéig sikerült az összes üzem beindítása, s a gyár teljes vertikumában működött. A termelési szintre az 1946-os eredmények jellemzők. Az alapvertikum üzemei: a nagyolvasztók, acélművek, hengerművek 50-60%-os termelést produkáltak a háború előtti szinthez viszonyítva. A kovácsüzemek, öntödék és egyéb továbbfeldolgozó üzemek 75-90%-os szinten dolgoztak. A gyár vezető állományának helyzete Mielőtt a termelő üzemek indítását és felfutását sorra vennénk, célszerű visszatekinteni arra, hogy a rendkívüli feladatokat milyen vezetőgárdával kellett megoldani. Az üzemvezetők, magasabb szintű vezetők nagyobb részének távozása mellett maradtak viszont a főművezetők, művezetők, akik többnyire a nagyszerű, a későbbi technikumokat meghaladó színvonalú diósgyőrvasgyári tanulóiskolát végezték. Ide 8 elemi, vagy 4 középiskolai osztály elvégzése után lehetett felvételt nyerni. Éppen ezért - az országban alig ismert módon - a vasgyári és perecesi iskolák 8 osztályosok voltak. A kiemelkedő tehetségű és munkát végző fiatal szakmunkások tucatszámra kaptak ösztöndíjat, hogy Budapesten vagy Szegeden felső-ipariskolát végezzenek. Tehát a konkrét munkát alapjaiban ismerő és irányító szakemberek a helyükön voltak. Kohótiszt képzés Trianon után Magyarországon nem volt. Korábban Selmecbányáról és Nagybányáról kerültek ki a legkiválóbb középvezetők. Bányász középiskolák működtek Tatán és Pécsett. Egy évvel Erdély egy részének visszatérése előtt Pécsre kohászokat is vettek fel, s a vasgyár beiskolázott 10-15 tehetséges és munkában kiváló fiatal szakmunkást. A második évtől már Nagybányára jártak, s 1944-ben érettségiztek. így a szeptemberi bombázáskor, a front alatt és után már itthon voltak. Nagy segítséget jelen-