Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

denkor szakavatott és korszerű végzése mellett leginkább a saját tervező­részleg felfejlesztése és a műszertechnikai felkészültség fokozásával érte el. Sikeres exportképes termékeket is ki tudott fejleszteni elsősorban ívfé­nyes elektroacél-gyártó, valamint izzító, hőkezelő kemencék terén. Gyártó kapacitását a tápiószelei acélszerkezeti üzemben bővítette. Ott két jelentős nagyberuházást hajtottak végre: a teherhordó vázszerkezetek gyártásának be­ruházását 1973-1977 között 331 millió Ft-os költséggel, s ezzel 15 ezer t/év kapacitást hoztak létre 280-2.000 mm-es gerincmagasságú I-tartók gyártásá­ra; középnehéz és nehéz acélszerkezet gyártó üzemet építettek 5.000 t/év ka­pacitásra. (1977-1979 között történt mintegy 200 millió Ft-os költséggel.) Mindkét beruházásnak kb. egyharmada volt költségvetési juttatás, fele költ­sége bankhitel, 10-15% pedig saját fejlesztési alap. Kiemelt termékeiben a vállalat 1979-ben érte el a maximális eredményeket, így acélszerkezetből 18.500 tonnát, ipari kemencékből 2.200 tonnát gyártottak. A vállalat teljes termelési értéke 1967-ben 555 millió Ft volt, 1985-ben 2,2 milliárd Ft. Az exportlehetőségek változóak. Örvendetes, hogy 1987-ben 337 ezer Ft-nak megfelelő nem rubel elszámolású terméket szállítottak ki. A diósgyőri vasgyár a nemesacél-gyártásra is alkalmas alapvertikum mellett ­mint állami gyár - mindenkor ki kellett, hogy elégítse a gépipar, a közleke­dés, a bányászat különleges igényeit. E tekintetben csak a laposáruk kivéte­lek - Dunaújváros létezése óta. A diósgyőri öntödék és kovácsüzemek mennyiségileg ki tudják elégíteni a rájuk háruló igényeket, berendezéseik azonban általában az első világhábo­rú előtti színvonalat képviselik s csupán néhány kiegészítő gépesítéssel és főként technológiai ügyeskedéssel küzdenek meg szakembereik feladataik­kal. Ezeknek az üzemeknek a termelése az előző két évtizedben 20—30%­kal csökkent, amiben a gépipari gyártmánystruktúra változása is szerepet ját­szott. Kénytelenek voltak elhagyni a túlsúlyos konstrukciókat és számos ­korábban világszinten elismert - termékükkel nem tudták követni a korszerű követelményeket. így a vasöntvény-termelés évi 25 ezer tonnáról 21 ezer tonnára, az acélöntvény-termelés évi 15 ezer tonnáról 10 ezer tonnára, a ko­vácsoltvas-termelés évi 55 ezer tonnáról 50 ezer tonnára esett vissza. A vállalat csavargyárának berendezés-állagára majdnem az előzőket le­het megállapítani. Ott egyetlen olyan berendezés van (1988-ban, szerk.), egy Hatebour anyasajtó, mely egy 30 évvel ezelőtt korszerű technikát képvisel, de ezen csak a termelés 10%-a megy keresztül, a többi melegüzemi termelő berendezés század eleji konstrukció. Ezeket azonban igyekeznek jól karban­tartani, s a melegítés és anyagmozgatás korszerűsítésével fenntartani az évi 20 ezer tonna körüli termelési szintet. Ebben a kimondott csavarárun kívül a vasúti síncsavarok és felépítmények sajtolt szerelvényei, a bányaiam kengye­lek és őrlőgolyók is szerepelnek. Esetenként 1.020%-os sürgős túligények is jelentkeznek, amit többnyire csak túlmunkával tudnak biztosítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom