Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

lítésre. Élt viszont a külön nemesacélgyártó mű gondolata, amely összhangba hozva a Dunai Vasmű naggyáfejlesztésének ideológiájával - célszerűen és ésszerűen konverterekkel és folyamatos öntőművekkel ellátva - igen szakszerű és gazdaságos teljes dunaújvárosi nemesacél-fejlesztés bemutatását tette lehetővé. Ez szerepelt tehát kategorikusan az 1966 augusztusi tervezetben, s logikusak voltak azok a kapcsolt összefüggések is, amelyek a fokozatosan felfutó nemesacélgyártás mellett a kapacitások tömegacél-rűdárugyártási lehetőséget (vagy kényszert) jelentettek volna Dunaújvárosnak, megpecsételve a borsodi üzemek sorsát. Érthető, hogy a régi gyárak vezető szakemberei igen érzékenyen reagáltak erre a koncepcióra annál is inkább, mivel a Diósgyőrben már 1964-ben kidolgozott javaslat volt a nemesacél-rúdáru gyártás minden igényt kielégítő fejlesztésére, az évtizedek óta begyakorlott ötvözött elektroacél-gyártás mellett jelentős mennyiségeket gyártottak Martin-kemencékben is. Ózdon szintén eredményesen vezették be az átépített korszerű Martin-kemencékben az alacsony ötvözésű acélok gyártását, s megfelelő korszerűsítésekkel ezek hengerlésére is lehetőséget láttak. Az OMFB - Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság - szakmai vitáit vezető Sebestyén János elnökhelyettes az érveléseket elfogadva decentralizált megoldás kidolgozására adott megbízást a nemesacél-rúdáru gyártásra a két borsodi üzem szakembereinek együttesen, a dunaújvárosiaknak pedig a nemesacél lemezáruk gyártásának megoldására. Ezek a tanulmányok - mint OMFB munkaközi anyagok - 1967 nyarán készültek el. A borsodi kohászok az ózdi főmérnök, Temesszentandrási Guidó vezetésével dolgoztak ki javaslatokat. Elvi érvelést mutattak be arra vonatkozóan is, hogy a kohászati üzemek és berendezések jellegénél fogva soha nem szabad egy konkrétan prognosztizált termékmennyiségre tervezni, hanem valószínűsíthető határok közötti sávban meghatározható kapacitásokat kell létrehozni. Ez azért is fontos megállapítás, mert a megfelelő minőségű gyártás technológiája általában a teljesítményt is meghatározza. A szükséges fejlesztésekre mindkét üzemben nagyobbrészt korszerűsítésekre, kisebb, részben új üzemek építésére tettek javaslatot, s ezek együttes költségét az akkori beruházási árakon 3,15 milliárd Ft-ra becsülték. Összehasonlításként az önálló nemesacél mű tanulmányban kimutatott 4,92 milliárd Ft-ot vették figyelembe. Rámutattak arra is, hogy az önálló műben 3,5 milliárd Ft befektetése után jelenhet meg az első nemesacéláru, míg a decentralizált változatban minden létesítmény fokozatosan szolgálja a termelés korszerűsítését és növelését. Kidolgozásuk szerint alacsonyabb önköltség is várható a decentralizált változat esetében. A dunaújvárosiak tulajdonképpen nem dolgozták ki a megbízás szerinti csak laposáru-gyáitási - változatot, hanem az eredeti önálló nemesacél mű