Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1956-1968 között

lalatok felügyeleti szervének, a Vaskohászati Igazgatóságnak. A vállalatokat negyedévenként elszámoltatta és működésük elbírálásában nagyon komoly súllyal vette figyelembe a kooperációs feladatok teljesítését. A mérlegbeszámolókban külön fejezetet kellett szánni ennek elemzésére. Arra is ügyeltek, hogy ne csak mennyiségi, de választéki szempontból is időben kapják meg a partnerek az igényelt féltermékeket. Természetesen vonatkozott ez nemcsak az iparágon belüli, hanem a gépipari és más igénylőkre is. Szoros kapcsolat alakult ki a Lőrinci Hengermű és a szállító kohászati üzemek minőségi ellenőrei között, így lényegesen csökkent a gyengébb minőségű lemezek aránya. A Dunai Vasmű szalagsorának beindulása felborította a belföldi lemezellátás kialakult egyensúlyát, mivel széles szalagból is lehet durvalement előállítani. így a belföldi rendelők Lőrinc felé irányuló igényei csökkentek, miközben termelése évről évre növekedett. Ez az export bővítését segítette elő. 1960-ban és azt követően a hengermű termelésének kb. egyharmad részét szállította külföldre. Az export-szállítmányoknak csak kisebb részét képviselte a Csehszlovákiának végzett áthengerlés, nagyobb része közvetlen export volt a világ minden tájára. Dél-Amerikától Kínáig és Koreáig ismertté váltak a Lőrinci Hengermű termékei. Jelentős devizabevételhez juttatták az ország külkereskedelmét. 1963. január 1-től a 2018/62. sz. kormányhatározat alapján a Lőrinci Hengermű beolvadt a Dunai Vasműbe. A Minisztérium elérendő célként a következő feladatokat tűzte ki: a Lőrinci Hengermű korszerűtlen és gazdaságtalan berendezéseinek felszámolását; az önköltség és a készletek csökkentését; a hazai program összehangolását; és az alapanyag ellátás megjavítását. A lőrinci vezetők helyükön maradtak. A tényleges együttműködés hónapok, évek alatt alakult ki. Volt, ami egyszerűbb, volt, ami bonyolultabb lett. Egyszerűsödött a könyvelés, bonyolultabb lett az anyagellátás. A termelés a 60-as évek elején még dinamikusan növekedett, 3 év alatt 10 ezer tonnával, közel 10%-kal, az összevonás utáni 5 évben mindössze 5.000 tonna volt az éves termelés növekedése. Ez kétségtelenül a DV melegszalagsorának felfutásával függött össze, bár nem az volt a probléma, hogy a lőrinci kapacitást ne lehetett volna rendeléssel feltölteni, mert a legerősebb dekonjunktúra idején is aránylag a legjobban értékesíthető hengereltárut termelt. Inkább az acélhiány akadályozta az újonnan belépett és régi hengersorok együttes ellátását. Kisöntecs gyártásra is nehezebben vállalkozott már a Vasmű. Míg korábban 50% feletti részesedést is el lehetett érni, 1964-ben már csak 27% volt az öntecsarány. így míg 1960-1962-ben 15% körül volt a vállalati nyereség, 1963-ban már 12%-ra romlott, majd tovább csökkent. A Csepeli Vasmű össztermelésének 26%-os emelését tűzte ki célul a második ötéves terv, melyhez a kohászatnak mennyiségileg is, de főként gyártmányfejlesztési, minőségi munkában igen komoly fejlődéssel kellett hozzá-