Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1956-1968 között

járulni. Az acélgyártást nem kívánták, jelentősen növelni, de a meglévő berendezések korszerűsítésével közel 10%-os növekedést el tudtak érni. Az elavult hengersorokat kisgépesítéssel és kisautomatikák bevezetésével emelték magasabb technológiai színvonalra, s ezzel is elértek néhány százalékos termelés-többletet, mindenképpen magasabb termelékenységet biztosítva. A Csőgyárban a korszerű elektromosan hegesztett csövek gyártásának fejlesztését állították középpontba, melyet az elektromos csőhegesztő-mű létesítése támasztott alá, mint a terv egyik legfőbb csepeli beruházása. A Salgótarjáni Acélárugyárban 1961-ben 10%-kal tudták növelni a gyár termelési értékét, de miután az év végén beindult az új hideghengermű, a további évek eredményei a II. ötéves tervidőszak átlagában 36,7%-os termelési értéknövekedést biztosítottak az 1960. évi szinthez képest, s ebben a régi üzemek is 20-30%-os növekedéssel vettek részt. A vállalat ebben az ötéves időszakban mintegy 500 M Ft-ot fordíthatott beruházásokra, amelyből közel 300 M Ft-ba került a hideghengermű, de a további 200 M Ft jelentős lehetőségeket biztosított a többi üzem fejlesztésére is. Az új szalaghengermű magas technikai színvonala megérdemli, hogy műszaki jellemzőit felsoroljuk: a gyártott karikasúly 210 kg-ról 5 tonnára növekedett; a hengerlés sebességét 40 m/percről 450 m/percre fokozták; és a kemencék adagsúlya 1 tonnáról 30 tonnára emelkedett. A vastagságmérést izotóp berendezések végezték automatikus szabályozás mellett, a villamos berendezésekre a tranzisztor-technika vívmányai voltak jellemzők. A hengerlés alsó határát a 0,05 mm-es vastagság jellemezte. Az új berendezés lényegét: 1 db Quatró hengerállvány, 1 db 20 hengeres állvány, 2 db 200 m/perc sebességű hasítósor, és 5 db harangkemence (összesen 18 kemencetalp) adta. Erre az időre esett a rúdhúzó üzem korszerűsítése is. Az elavult gépek egy részét korszerű, kettős húzású Schumag rendszerű elektro-hidraulikus vezérlésű gépekkel váltották fel. Ezek a gépek az egyengetés, darabolás, polírozás műveletét is elvégezték A berendezés-korszerűsítéssel együtt profílrendezésre is sor került. Salgótarjánban a 38 mm alatti méretek maradtak, Diósgyőrben a nagyobb méretek, valamint az ötvözött acélok, hántolt és csiszolt áruk kerültek programozásra. A fejlődés lehetővé tette a gyár exportjának 300%-ot meghaladó növelését. Változott a szállítás megoszlása is, nagyobb fele irányult tőkés piacra. Megrendelőik között szerepelt India, Egyiptom, Svédország és Franciaország is. A gyár 4.500 főre növekedett dolgozói garnitúrája évről-évre megérdemelte a kétheti fizetést meghaladó nyereségrészesedést. Emellett többször részesültek „Élüzem" kitüntetésben. A miskolci December 4 Drótművek 1960-ban befejezett fejlesztése elsősorban a nagymennyiségű drótkötél import csökkentését célozta, amelyhez megfelelő import és hazai húzó és sodró gépek kerültek beállításra. Ezzel a