Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)
A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1956-1968 között
hozataltól, a kemencekezelöké a pakura-aránytól függött. így megszűnt a munkásvándorlás és fokozta a munkahely iránt érzett hűséget a rendszeressé váló mintegy kétheti nyereségrészesedés, no meg az 1960. I. félévi eredmények után elnyert „Élüzem" kitüntetés, melyet azután évekig sikerült megőrizni. A Hengermű indításakor a termelésfelfutás volt a fő cél, azonban 1957-től a gazdasági követelmények is előtérbe kerültek. Egyértelmű, hogy a legnagyobb költségtényező, a produktív anyagköltség érdemelte a fő figyelmet. Először a szálhulladék pontos beállításával próbáltak eredményt elérni, de ez kevésnek bizonyult. A figyelem a betétanyag árkérdéseire is irányult. Ebben az időben kisebb arányban dolgoztak közvetlenül öntött öntecsekből, melyeket Dunaújváros szállított és nagyobb arányban előhengerelt bugákból, melyeket Diósgyőrből és Podbrezovából kaptak. Világos, hogy a hengereltáru - bár ebből jobb minőségű durvalemezeket lehet gyártani - lényegesen drágább. Először tehát megpróbálták az öntecsarányt a gyártmányösszetétel által megengedett határig növelni, majd segítségükre jött a DV Acélmű vezetője, Répási Gellért újítása, s az alumíniummal kémiailag lefagyasztott öntecsek fokozott minőségi követelményeknek is megfeleltek. Az öntecsarány 1960-ra már 50% fölé emelkedett. A Borsodnádasdi Lemezgyár termelése 1958-ban már meghaladta az 1955. éves szintet, 1960-ra pedig 70 ezer tonna fölé emelkedve mintegy 20%-kal termeltek többet. Minden tekintetben elismerésre méltó munkájukkal 1959-ben tizedszer érdemelték ki az „Élüzem" címet. A Salgótarjáni Acélárugyár termelését a 100 ezer tonnát megközelítő szintről több mint 20%-kal növelte a második hároméves terv időszakában. Annak ellenére, hogy a folyamatban lévő beruházások miatt a létszámuk 1100 fővel gyarapodott, a termelékenység 50%-kal emelkedett, s 8% költségszint csökkenést értek el. Közben elkezdődött a 45 t/év kapacitásra tervezett hideghengermű beruházása, mely a gyár jövője szempontjából döntő jelentőségű volt. A Vaskohászati Igazgatóság felügyelete alá került December 4. Drótművek valóban jó támogatásra talált, már 1957 decemberében megkezdhették az acélhuzal és sodronykötél gyártás 6450 t/év kapacitást biztosító beruházását. Ez 64 millió Ft-os ráfordítással 1 millió dolláros évi megtakarítást jelentett. Nagyhatású rekonstrukciók a II. ötéves terv időszakában (1961-1965) Gazdaságpolitikánknak a minőség és gazdaságosság irányába történt fordulata a kohászati üzemektől is a korszerűbb, értékesebb termékek termelésének és arányának növelését követelte meg elsősorban azzal a célkitűzéssel, hogy minőségben és választékban az addiginál jobban kielégítse a
