Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)
Kricsfalvi Jenő: A Gränzenstein altárna története és műszaki leírása
készítette el és a munkálatokat bevezette és személyesen irányította. A munka megkezdése 1948. április hónapban történt és az ő vezetése alatt 835 fm nyert átfalazást. Más irányú beosztása után Husz Jenő, okleveles bányamérnök folyatta az átfalazási munkálatok irányítását és az 1949. november 30-ra be is fejezte. Az átfalazás az altárnában 2/3-os szállítás fenntartása mellett, csak az éjjeles műszakharmadban és üzemszüneti napokon történt. A munkákat úgy kellett irányítani, hogy naponta 23 órától reggel 4 óra 30-ig tartó időt fordították az átépítésre. Ekkor biztonsági vizsgálat következett és a vonatáthaladására az engedélyt a kifogástalan állapot megállapítása után adta meg a felügyelet. Az átfalazás idején a megengedett menetsebességet 5 km/órában állapították meg. A közlekedési miniszter 71.758/1948. I. 2. sz. alatt engedélyezte a tervek szerinti kivitelezést. Az átépítési munka kezdetben 10 munkahelyen 44 fővel történt, majd 14 munkahelyen 48 fő telepítéssel folyt. Az átépítési munkákkal járó segédmunkákat meddőürítést, építőanyag rakodást, betonidomkő gyártást további 23 fő végezte. Az engedélyezett falvastagságtól eltérően szükségessé vált a 390. szelvényben, egy vető után, 5,5 fm hosszúságban a boltozatnak is 32 cm-re való megvastagítása, ugyanúgy a 946-954 szelvényben az ott lévő betömedékelt szellőztető akna alatt a falazatnak és boltozatnak 40 cm-re való megvastagítása. Az 1947. évi tömegszerencsétlenség helyén a vetőben és homokos részben az 1116-1124,6 szelvényig a falvastagságot 32 cm-re kellett növelni. Az átépítési munkálatok során 150-180, a 664-700 és a 888954 szelvényben az ott települt finom homokréteg helyenkint 3 m magasságig is fel volt szakadva. A levált homokréteget az alagút többszöri átépítése során lecsapolták és felette üreg keletkezett. Az átépítés után ezen üreget a falazat fölött 1 m-t meghaladó magasságig homokkal töltötték ki. Az egész átbővítés és falazási munkák kivitelezése során a forgalomba fennakadás nem volt, ezzel kapcsolatban baleset nem fordult elő. Igen félő volt az, hogy a bővített szakaszban a személykocsiból, ha valaki a fejét kidugja és az a szűk szelvény határához ér, a szűk helyen a vasív a fejét levágja. Ezért külön oktatás történt ezen baleset elkerülése érdekében és a dolgozók fegyelmezettségén múlt, hogy ilyen baleset nem következett be. A munkákat az jellemezte még, hogy anyagkészletezésre az altárnában hely nem volt. A kiszolgálás egy anyagvonattal történt,