Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)
Joó Tibor: A Gönc melletti pálos kolostorok
egy falurészt, szőlőjét, malmát - bizonyos megkötésekkel és misemondások fejében a kolostorra hagyja. 1446. szeptember 19-én és 20án Pelsőci Bebek Imre erdélyi vajda és Pelsőci Bebek (Detre) nádor fia László a Gönc mezővárosában a Bányapataka folyón levő malomrészüket a kolostornak adományozzák. 1450-ben több oklevél foglalkozik a Telkibánya mezőváros déli szélén még Lajos király engedélyével épített ispotály, a Szent Katalin egyház kegyurasága, a hozzájuk tartozó szőlők, rétek, malom, más fekvőségek átruházásával a kolostor javára, meghatározott kötelezettségek rögzítése, majd a beiktatás elvégzése ügyében. Az ispotály létesítésével, a támogatókat és segítőket meghatározott ünnepeken való megjelenésük alapján megillető búcsúkkal már 1367-69. években is több oklevél foglalkozott. 1459-ben újabb kúria, telkek, fürdő, malom és más malomhelyek adományozása történik. 1464-ben a kolostor templomát hét oltárával együtt János moldvai püspök áldotta meg és 40 napi búcsút engedélyezett neki. 1471. március 6-i budai oklevelével Mátyás király utasítja a környékbeli várnagyokat, Gönc és Telkibánya bíráit, hogy a Pros Lőrinc és Gerewen György által a kolostornak adott rétek, kaszálók és szőlők után hegyvámot, kilencedet és collectât se nevezettektől, se familiárisaiktól ne követeljenek, azokat elengedi. 1471. március 7-én Mátyás király megismétli a Szent Katalin egyházzal, tartozékaival kapcsolatos adomány jóváhagyását és a beiktatásra vonatkozó utasítást. 1472. május 22-én Mátyás király a kolostor panaszára a gönci polgárok által engedély nélkül épített malom lerontását rendelte el. 1485-ben, a leleszi konvent oklevele szerint Bolczi László, néhai Eszényi Pyke Miklós fia 200 Ft-ért eladja egész zadai birtokrészét, mely egykor Pyke Miklós tulajdona volt örökjogon. Ugyanez évben Zápolyai Imre a szántói Sátor-hegyen levő szőlői kilencedét hagyja a kolostornak; hasonlóan Mátyás király is. Ezt követően már csak 1507ből ismeretes egy oklevél, mely egy, Karos községben levő birtokrészszel kapcsolatosan intézkedik a kolostor javára. 1513-ban a Bányapatakán levő malom romosságát említik, s különböző helyeken ezt követően már egyre inkább csak a pusztulásról hallhatunk, olvashatunk. Már a mohácsi vész évében tíznél több pálos kolostor esett a török pusztításnak áldozatául, míg a mi vidékünkön a következő évtizedekben Zápolyai János és Ferdinánd király hadai, vagy a csatlakozó főurak fosztogató csapatai használták fel az általános zűrzavart a dúlásra, fosztogatásra. Van olyan adat is, hogy a gönci kolostor már