Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor: A pálos kolostorok építéstörténeti, gazdaság- és művelődéstörténeti jelentősége

A felnémeti pálos kolostornak már 1347-ben két malma működött a Hyneuvize nevű folyón „két kerékkel és két kővel." 33 Az elefánti kolostornak 1369-ben Beden, a Nyitra folyón forgott hétkövű? malma. E kolostornak később 10 malma is volt! Dédesnél (Bükkszentlélek) 1382-ben ugyancsak kétkövű malma volt a pálosoknak. 34 A mária­völgyi kolostor 1387-ben háromkerekű „Reismyl"-lel rendelkezett a Stomfa folyón, s ugyanakkor ugyanezen a folyón négykerekű „Pre­ttyermyl"-éje is működött. 35 A hangonyi kolostornak 1388-ban ötke­rekű malma volt a Tapol folyón Varannó felett. 36 1425-ből a szent­jeromosi kolostor kétkerekű malmát említik a Henyő folyón, 37 1458­ban a pálosok kétkerekű szentendrei malmáról olvashatunk; 1477-ben a szakácsi kolostorhoz tartozott a Gythva vizén egy háromkerekű malom, 38 1483-ban a kápolnai kolostornak négykerekű malma volt a Fekete-Körös folyón és kétkerekű malmai a Pece folyón. 39 A Baranya megyei Kőszeg kolostorának a Dunán és a Sártőn voltak malmai eb­ben az időszakban. 40 Folytathatnánk a sort, de még néhány későbbi példát is kívánok említeni: 1563-ban Kehidán a Szála folyón az örményesi kolostor 4 kerekes malmáról írnak 41 1563-ban négykerekű pápai malomról esik szó. 1570-ben csak Hejőcsabán négy - kőből épült - malmuk van a pálosoknak, amelyeket bérbe adnak Enyingi Török Ferencnek. 42 1572-ben ezekre vonatkozóan az alábbi jellemző megjelölések szerepelnek: „alulcsapó és szürkalló malmok", „három­kerekű kásamalom", „kendertörő malom". 1591-ben ötkövű malom is működik a Hejő folyón, egy másikkal együtt, melynek a neve: „Szür­Karló". 1613-ban a Hejő folyón Csabán levő egyik malomról megír­ják, hogy „alulcsapó 5 kerekes szürkarló", ugyanakkor a Szinva fo­lyón Miskolcon levő „2 köves, 2 kerekes", a diósgyőri 2 köves. A XVIII. századi újjáépítések, új malomépítések során a rendel­tetésre vonatkozóan még gyakrabban olvashatunk adatokat, így ne­33 Gyéressy i. m. 1.154. 34 Gyéressy i. m. I. 66. 35 Gyéressy i. m. I. 278. 36 Gyéressy i. m. 1.180. 37 Gyéressy i. m. II. 397. 38 Gyéressy i. m. II. 346. 39 Gyéressy i. m. 1.191. 4 ° Gyéressy i. m. I. 211-213. 41 Gyéressy i. m. II. 138. 42 Gyéressy i. m. I. 71-73.

Next

/
Oldalképek
Tartalom