Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)
Joó Tibor: A pálos kolostorok építéstörténeti, gazdaság- és művelődéstörténeti jelentősége
folytán már általában nem a műemlékvédelmi kívánalmak mellőzésére, megkerülésére törekednek, vagy az épületnek a védettek közül való töröltetésére, hanem inkább azok megmentésére. Ennek az új szemléletnek az egyik eredménye az a nemzetközi elismerés is, amelyben például Sopron városát részesítették műemlékvédelmi eredményeiért. Ma már nincsenek olyan sajnálatos esetek, mint a század első felében, hogy még egész kolostorszárnyakat bontottak le a kikerülő építkezési anyag megfelelőbb felhasználási lehetőségére hivatkozással (így bontották le többek között a sajóládi pálos kolostor két szárnyát, szinte teljesen a szendrői ferences kolostort), anélkül azonban, hogy akár a legminimálisabb bontási, vagy az új épület kialakításával kapcsolatban az előző állapotot feltüntető, illetve megörökítő átadási tervdokumentáció készült volna. Középkori szerzetesi templomainknak a hozzájuk tartozó rendházi épülettel, gazdasági épületekkel, általában nagyobb méretű kerttel, majorsággal, védőfallal, gazdasági építményekkel együtt való szemlélete különös érdekes lehet, hiszen nem egy településen belül ezekhez az építményekhez igazodott az egész környék építése, közlekedési rendszere, sőt sokszor külön közigazgatási egységként is működött a rendház köré települt rész (Locus privilegiatus, mint pl. a sátoraljaújhelyi Barátszer, melynek 1786-ig saját hadnagya, bírája, jegyzője - pálos címere -, pecsétnyomója stb. volt. 23 ) A rendek egy része iskolákat, kórházakat működtetett, néha ezek is a rendház köré települtek, vagy annak egy részében működtek. Igen érdekes eredményeket nyújthatna egy olyan vizsgálódás is, mely a rendelkezésre álló, vagy összegyűjtendő anyagokból megvilágítaná, hogy az egyes rendek települési szempontjai, normatívái hogyan alakultak az idők folyamán, hiszen kezdetben a Benedek rendiek a negyeket, a Bernát rendiek a völgyeket, a ferencesek a lakott helyeket, a pálosok a magányos hegyoldalakat, erdős rejtekhelyeket, később a várak és erősségek közelségét keresték, de településhálózatuk (különösen a pálosoknál igazolható ez!) biztosította az egymással való közvetlen kapcsolattartás lehetőségét. (Az „egynapi járóföld" figyelembevétele...) Hasonlóan érdekesek lennének az egy-egy rendháznál egymást többször váltó különböző rendek átépítéseinek vizsgálatai, hiszen je23 Dongó-Gyárfás Géza: Adalékok Zemplén vármegye történetéhez, XIII. 284. o. Sátoraljaújhely, 1909.
