Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor: A sajóládi pálos kolostor

bevezető részen a templom és a torony mellett folyosót létesítettek", tehát 1716-ban is állott egy torony - a leírásból következtethetően - a szentély mellett, melyet ugyancsak helyreállítottak. Nagyobb méretű torony lehetett, mivel több harangot is elhelyeztek benne, mégpedig az ónodiak régi romlott nagyharangját a Nagyboldogasszony tiszte­letére újjáöntve 1729. július 1-én helyezték el, 1735. március 22-én ke­rült sor a második - Szent József tiszteletére szentelt - harang torony­ba helyezésére. 128 Ez a torony 1765-ben már rossz állapotban van, mert a kút átépítésével kapcsolatos kolostori feljegyzésben leírják azt is, hogy „bárcsak ez a sors jutna a konvent tornyának is, mielőtt ma­gától összeomlana". 1769. október 18-án a régi toronyból az új torony­ba helyezték át a harangokat, tehát ekkor még állnia kellett a régi to­ronynak és nyilvánvalóan nem állhatott az új helyén. A sajóládi pálos kolostor és templom éppen úgy egy kb. 50x40 méteres zárt épülettömböt alkotott, mint a többi nagyobb pálos ko­lostoregyüttesek (pl.: Sátoraljaújhely) épülettömege. A kolostor nyu­gati szárnya itt is a templom nyugati homlokzati vonala elé lépett több méterrel, miként azt a sátoraljaújhelyi, a salföldi, a nagyvázsonyi stb. pálos kolostoroknál is láthatjuk. Sátoraljaújhelyen a templom szentélyének záródása 4 méterrel lép ki a kolostorterület keleti záró­vonalán túl, viszont a templom nyugati homlokzatának vonalától még 13 méteren át folytatódik nyugat felé a kolostorépület. Sajóládon a szentély záródásának külső vonala 3,5 méterrel lép ki a kolostor­épület keleti homlokzati vonalán túl, a templom nyugati homlokzati vonala elé kilépett kolostorszárnyat pedig lebontották, azonban ha akár a leltári leírások alapján, akár az 5-ös számú fénykép figyelem­bevételével rekonstruáljuk a lebontott északi és nyugati szárnyakat is, akkor kb. 8 méteres kiugrást tételezhetünk fel (és hogyha ehhez hoz­zászámítjuk a toronykiépítés által keletkezett templomszakaszt, ak­kor a korábbi kiugrás itt is kitehetett 12,5-13,0 métert!). Nagyon érde­kes, hogy a teljes templomhossz mind Sajóládon, mind Sátoraljaúj­helyen és Nagyvázsonyban 33-33 méter. Tervezők, építők A kolostor és templom XIV-XV. századi tervezőiről, kivitelezői­ről nincsenek adataink. Ismerjük azonban a XVIII. század második 128 OL Kam. Lt. AP. Fasc. 188/a. Conv. Sajó-Lád. No. 6. Fol. 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom