Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor: A sajóládi pálos kolostor

10. kép. Domborművek a templom bejárata felett nos szentbeszédeket tarthassanak templomaikban és a világiak gyónását is meghallgathassák. A szerzetesközösség a konventmiséken a nagyobb méretű szentélyben helyezkedett el. A nyújtott 4 boltszakaszos sajóládi templomhajóból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy már a korábbi, a XV. század első évtizedeiben épített templomnál is számoltak a nagyobb számú világi részvétellel, hiszen - amiként a történeti részben is említettem - 1400 novemberében már búcsút engedélyeztek a sajóládi pálos kolostor templomát felkeresőknek; Szűz Mária tiszteletét a pálosok igen aktívan ápolták, s a templomot felkeresők nagy számára utal az is, hogy a perjel már akkor felhatalmazást kapott tizenkét időszaki gyóntató alkalmazására. A templom hosszúságát mintegy 4,5 méterrel növelte az 1769-ben a nyugati oldalra, a templom elé megépített torony, hiszen a korábbi templomtorony nyilvánvalóan nem ott volt. Egyrészt azért, mert koldulórendi és pálos szokás volt (Sátoraljaújhely, Nagyvázsony, Budaszentlőrinc stb. is igazolja), hogy a tornyot a quadrum délkeleti sarkánál, a szentély és a hajó, valamint a sekrestye találkozásánál építették ki, másrészt a sajóládi kolostor urbáriumában 1716-ban eszközölt bejegyzés szerint „a kész cellák folytatásaként és a szentélyhez