Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

A DIÓSGYŐRI VÁR ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE - Az erődített vár

már idézett 1532. évi oklevélből is kitűnik: „die Thurm und Dächer ganz pawfellig. . ." (kaptak is rá 600 magyar forintot, hogy kijavíthassák). A külsővár feltárásánál leírtuk a kútkávát 1539. évszámmal, (Gyarmati) Balassa Zsigmond monogramjával és címerével. Ez azt is bizonyítja, hogy a javítás, építgetés legalábbis folytatódott. Mindenképpen 1540 után építhették a nyugati bejárathoz az ötszögű olaszbástyás védőművet, mit sem törődve az egykori királylépcsővel és impozáns kapu toronypárral - ezzel nagyrészt elbontották a feljárati lépcsőt. Az északnyugati torony elé egy újabb szintén többszintes - bástya épült. A régi feljárati lépcső rövidebb felső szakaszát fele szélességben megtartották, a híd felől az új bástya mellett keskeny (bábos korláttal szegélyezett) lépcsőt építettek. Visszabontották az összes kiemelkedő csúcsot, tornyot - ezek most már több veszélyt jelentettek, mint védelmet -, valamint az ikerkapu tornyok és az egykori reprezentatív nyugati lépcsőtorony felső szintjeit, a régi bejárat kapujának maradványát. Az alacsonyabbá vált külső falban a korábbitól eltérő rendszerű pártázatot alakítottak ki. A XVI. századból ránk maradt régészeti emlékanyag talán a leggazdagabb. Ennek egyik oka az lehet, hogy a falszorosok vastag feltöltései mindenütt a XVI. században készültek. Másik oka bizonyára az, hogy ebben az időszakban volt a legnagyobb kiterjedésű a vár, ekkor volt a legtöbb helyisége, védőfolyosója, bástyája használatban. A régészeti leletek közül a fémanyag nagy mennyiségben és tűrhető fenntartásban maradt ránk; legnagyobb számban munkaeszközök és épülettartozékok, továbbá a lótartás, a ruházkodás, a hadviselés eszközei. Találtunk ágyútöredékeket, amelyek szinte csak szilánkjukban maradtak meg. (Az ágyúkat később, az általános szokáshoz híven, bizonyára beolvasztották.) Jelentős tömegű állatcsont, nagyobbrészt háziállatok csontjai maradtak meg a szemétgödrökben, latrinákban és á feltöltésben. Ebből a korszakból is a kerámiaanyag volt a legszámottevőbb mennyiségű. A háziedények közül többnyire vastag falú, szürke és vöröses anyagú nagyobb fazekak, fedők, háromlábú, fogóval ellátott „lábasok" kerültek elő. A korsók nyakuknál általában zöld mázasak, testük pedig folyatott sárga mázas. Az öblös testű díszkorsók széles talpazatúak, nyakuknál is szélesedők. Felületük zöld-sárga-fehér mázú, nagy szirmú virágokkal, nyakukon és talpukon háromszög alakú geometriai formákkal díszítettek. A tányérok máza is általában sárga és zöld. Karimájukon kör és háromszög alakú bepecsételt díszítés látható; az egyszerűbb példányokon hullámvonal fut körbe. A kályhacsempék között gyakori a figurális ábrázolás és a zöld máz. A jellegzetes középkori témákat lassan kiszorítják a valóságos élet figurái, és a növényi ornamentika válik uralkodóvá: az új reneszánsz díszítőkincs legjellegzetesebb elemei a palmetták, rozetták, tulipánok, indák, levelek, virágok.