Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - A diósgyőri evangélikus templom és parókia

Az ünnepély részletes műsorát jegyzőkönyv őrzi. Délben közös ebéd a Ta­polca-fürdő termében, este ugyanott táncmulatság. Az új templom birtoká­ban az imaházat és a telkén állott iskolát a lakásokkal - melyekhez egy év­századon át annyi emlék kötötte a diósgyőri evangélikusokat, 1909. novem­ber 14-én eladták. 239 A templom korszerűsítésére csak az első világháború után került sor, amikor 1924. április 27-én a templomot bekötötték az elektromos hálózatba, s ezentúl villanyvilágítás mellett tarthatták az istentiszteleteket, igaz, eskü­vők alkalmával a világítást külön meg kellett fizetni. Mivel az első világhá­borúban a templom harangjait kötelezően beszolgáltatták, s 1923-ban csak egy bronz harangja van az egyháznak, sürgetővé vált újabb harangok önteté­se. 1926. augusztus 8-án Diósgyőr község harangok vásárlására és az orgo­nasípok pótlására 50 millió adományozott az egyháznak, így lehetőség nyílt, hogy két harangot megrendeljenek Seltenhaffer Frigyes soproni cégénél. Az elkészült harangok egyike „Asz" hangolású, felirata: „Isten dicsőségére Klaj Imre, Konczvald Sámuel és neje Majher Erzsébet által adományozott első harangok pótlására Diósgyőr község s az evangélikus hívek adományából öntetett Urunk születésének 1926. évében. Példab. X:7. Az igaznak emléke­zete áldott. Máté ev. XI: 15. Akinek van füle a hallásra, hallja. " A második „F" hangolású, felirata: „Isten dicsőségére öntetté Záhony Dezső evangéli­kus tanító és neje Rácz Jozefin, Géza fiók emlékére Urunk születésének 1926.-dik évében. Lukács ev. II:48/c. Nagy bánattal keresünk tégedet." A harangok nemcsak az öntés dátumát, hanem hagyomány szerint a donátoro­kat s a megfelelően megválasztott Igéket is tartalmazzák, az evangélikus tanító családjának felirata az elveszett gyermeket idézi. 1926. október 17-ére tűzték ki a harangszentelés ünnepét. A vasgyári vasútállomásról délután, pompásan feldíszített hat ökör által vontatott kocsin hozták Diósgyőrbe a megérkezett harangokat fehérruhás lányok és lovas bandérium kíséretében. A község határában diadalkaput állítottak, ahol Vietorisz László lelkész és Záhony Dezső valamint a leventezenekar csatlakozott a menethez, s tűzol­tók, leventék, iskolások és a lakosság sorfala közt vonultak tovább. A temp­lom előtt ünnepélyt tartottak a Polgári Dalkör közreműködésével. A haran­gok felszentelését október 24-én 10 órakor Nemes Károly helybeli lelkész, esperes végezte el. A szakadó eső miatt az ünnepély a templomban folyt, melynek alkalmára Záhony Dezső, az egyik az adományozó külön költe­ményt írt, amely a jegyzőkönyvbe is bekerült. Az ünnepélyen mind a külön­böző egyházi, mind a világi hatóságok képviseltették magukat. A harangok elhelyezése és a villanyvilágítás bevezetése mellett a templomot érintő leg­jelentősebb változás volt a két világháború között, hogy 1929-ben a templo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom