Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - Az evangélikus iskola

mot belülről kifestették, s szeptember 15-én a püspök adta át rendeltetésének a belülről megújított épületet ünnepélyes külsőségek között, 6 lelkész köz­reműködésével. A második világháború alatt sem maradtak a templomban a harangok, már 1943. március 10-én értesítést kapott az egyház, hogy a ha­rangok számát be kell jelenteni. Elszállításukra azonban egyelőre nem került sor, csak az ország sorsában beállt tragikus változás után. 240 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, s március 29-én két német hadnagyot szállásoltak be az evangélikus parókiára, a parókiához vezető út elején, a Szinva-hídnál állandó német őrség állt. Május 14-én je­lentek meg a harangleszerelők az evangélikus templomnál, és másnap „le­dobták a toronyból gyönyörű szépszavú «Miatyank» harangunkat. Aldozó­csütörtöktől már csak 2 haranggal harangozunk" - írja a lelkész a háború végén és front alatt készült naplófeljegyzéseiben. 2 1 A templomon az első komolyabb felújítási munkákat csak fél évszá­zaddal építése után, 1958. május 3. és június 30. között végezték el, ekkor kívülről javították, tatarozták. 1964. május l-jén - első alkalommal - vil­lámcsapás rongálta meg, de a javítási munkát elvégezték és villámhárítót szereltek rá ugyanazon év november 29. előtt. Az egyház vezetői a templom építésének körülményeit, annak menetét, később a javítási munkákat és a kapcsolódó számadásokat, igen nagy pontossággal és körültekintéssel örö­kítették meg. Jegyzőkönyv őrzi a gondos vezetők, az önkéntes munkát vállalt egyháztagok és az építést, karbantartást pénzbeli adományokkal segítők nevét. Az evangélikus iskola Az evangélikus iskolai oktatás megszervezésének kezdetét nem ismer­jük. Az egyház hivatalos megalakulása előtt - 1782. április 1. - a diósgyőri és miskolci evangélikusok gondozását az arnóti egyház végezte. Az 1746. évi római katolikus canonica visitatio adatai szerint 32 gyermek volt Diós­győrben az evangélikus családoknál. 24 Iskolai oktatásukról azonban nem tudunk. A reformátusoknál ekkor már külön fiú és külön leányiskola műkö­dött, a katolikusoknál pedig Hegymegi János tanító oktatott. Mivel neki elegendő iskolása volt (katolikus fiúgyermek 68 fő) - még ha enné! keve­sebben jártak is hozzá, az evangélikusokat nem taníthatta. Mivel az evangé­A Diósgyőri Evangélikus Egyház jegyzőkönyve 1931-1964. DEvI 241 Moravcsik Sándor naplójegyzetei 1944-1945. Az egyház jegyzökönyvének mellék­lete. DEvI 242 FLE AN K> 3415

Next

/
Oldalképek
Tartalom