Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - A diósgyőri evangélikus templom és parókia

43. kép. Az evangélikus templom kapuja (Fotó) négy gyertyatartóval a miskolci egyház ajándékozta, a különböző térítőket, szertartási edényeket lelkes egyháztagok adományozták. 1902. november 9­én délelőtt volt a templomszentelési ünnepély. Hivatalos volt az evangélikus egyházmegye elnöksége, minden egyháza, a vasgyár igazgatósága, a diós­győri egyházak és a hatóságok. A püspököt a község határában lovas bandé­rium élén Prunyi Imre egyháztanácsos fogadta, a Szinva-hídnál Petrik János városi főjegyző köszöntötte, a lelkészlak mellett felállított díszkapunál pedig Draskóczy Imre egyháztanácsos, vasgyári főtisztviselő üdvözölte. A dísz­vendégek a harangok zúgása közben az imaházba mentek és ott a hívek szá­mára ünnepi búcsúszertartás tartatott. Innen, élen a püspökkel, énekelve vonult a tömeg az új templomhoz, ahol a vasgyári tűzoltóság sorfala állott a bejárati ajtónál. Görgey László felügyelő kérésére a püspök megnyitotta az ajtót. Az 1902. október 15-re elkészült orgona hangjai mellett vonultak be, helyezkedtek el az ünneplők, és Zelenka Pál püspök mondott avató beszédet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom