Bessenyei József: Diósgyőr vára és uradalma a XVI. században - források - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 2. (Miskolc, 1997)

A latin és német nyelvű iratok fordítása

jében erősen megparancsoljuk neked, meghagyván azt is, hogy az előbb mondott, kiváltságaikkal kérkedő jobbágyoknak a mi ne­vünkben add azt a választ, amelyet előrebocsájtottunk. Ámde ami a malmot és a két szőlőt illeti, amelyekről közted és Mohi mezőváros jobbágyai között vita támadt, ennek megvizsgá­lását azon biztosainknak tesszük a kötelességévé, akiket hamaro­san ki fogunk rendelni oda; addig is fordítsd azon várunknak a hasznára ezek összegyűjtött termését. Egyébiránt mivel valamely alkalmas kapitány és tiszttartó oda való állításán fáradozunk és rövidesen ki is fogjuk rendelni ezeket, a szükség a legteljesebb mértékben megköveteli, hogy ismeretet szerezzünk minden jövedelem mennyiségéről. Mivel pedig ezeket a mondott Fánchy Borbála asszony elhunytától mind mostanáig az említett várban és az érintett uradalomban te kezelted, ezért a legerősebben megparancsoljuk neked, hogy rögvest és bármilyen késedelem nélkül készíts nekünk számadást azon vár és uradalom eddig folytatott igazgatásáról, s ezt rendben leírva sürgősen mu­tasd be a magyar kamara tanácsosainak, hogy azt átvizsgálva, mennél helyesebben tudjunk határozni a jövendő kapitány beállí­tásáról, s azután téged is felmenthessünk ezen megbízatás alól. Mindenképpen hajtsd végre a mi akaratunkat. S előbb említett le­veledre ezeket kellett válaszolnunk. Kelt Bécsben, április 22. napján, tudniillik az 1563. esztendőben. 31. A Diósgyőr várába kiküldött biztosok számára kiadott utasítás. II. Miksa, a rómaiak és Csehország, stb. mindig felséges kirá­lya, Ausztria főhercege, stb. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom