Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
A munkások teljesítménye az 1921-22 üzletévben 50 mázsa volt, az előző évben 37,5 mázsa, a békebeli 177 mázsával szemben.14 A gyár nyersvas készlete túlnyomóan az 1916. évben Vajdahunyadról megmentett bizonytalan minőségű - többnyire kéndús nyersvasból - néhány kocsi erősen foszfortartalmú tiszolci nyersvasból és kb. 150 kocsi elsőrendű svéd nyersvasból állott. Ezzel a készlettel a gyár az előírt minőségi követelményeknek megfelelni nem tudott. A nyersvas készlet tömegcikkek gyártásához még felhasználható volt, minőségi anyagokhoz azonban kifogástalan alapanyag beszerzéséről kellett gondoskodni. Az ország mozdony- és vasúti kocsiparkja a háború és a román megszállás alatt annyira leromlott, hogy ezek alkatrészeinek gyártási lehetőségeivel idejekorán foglalkozni kellett. A vasút igénye egyre erősödött, a vasút helyreállítási programja nem tűrt halasztást, viszont a diósgyőri gyár megbénult helyzetében a szükségletet kielégíteni nem tudta, kénytelen volt a vasút megrendeléseinek nagy részét a külföldi konkurenciának átengedni. Jóllehet a háború befejeződött, a hadi cikkek iránt az érdeklődés tovább fokozódott, s ezen a területen a gyár a háborúban szerzett tapasztalatokat természetesen nem kívánta kiaknázatlanul hagyni. Ezeknek az anyagoknak a gyártását egyelőre lehetővé tette a készleten lévő svéd nyersvas, de annak elfogytával már külföldi nyersvas behozataláról kellet gondoskodni, ami az akkori viszonyok között olyan pénzügyi áldozatot követelt, hogy a külföldi konkurenciával a versenyt felvenni szinte lehetetlen volt. A háborúban szerzett tapasztalatok továbbfejlesztése érdekében tehát szükségessé vált a gyártási eljárások módosítása, hogy a drága külföldi nyersanyagoktól a gyár függetleníteni tudja magát. Egyik ilyen eljárás a Martin-elektro-eljárás összekapcsolása volt.15 A nagyolvasztó építése 1920-ban hitel hiányában szünetelt, az újrakezdés 1921. november 18-án indult a pódium építésével.16 Az első világháború befejezésekor a diósgyőri hengerművek felkészültségére és programjára igen jellemző az a jelentés, melyet a gyárvezetőség, a Magyar Tanácsköztársaság termelési népbiztosságához intézett.17 Ebből a jelentésből látható, hogy a hengersorok programjában a következő termékek szerepelnek 48 év munkájának eredményeképpen: köracél 7-160 mm átmérő között, négyzetacél 7-130 mm oldalmérettel, hatszögacél 14-35 kulcsnyílással, félgömbölyű vas 8-46 mm között, félholdvas, korlátvas, T-vas, dobverőléc, rostélyvas, vánkosléc, zórésvasak, szögletvasak, 25-160 mm szárhosszal. I-tartók 80-400 mm gerincmagasággal, U-gerendák 70-300 mm magassággal. 11 -féle I-II-III rangú sín (15,8-42,8 kg/ffn határok között). Klf. bányasínek 4-15 kg/fm között. A felsorolt sínekhez hevederek, vezetősínek, csúcssínek, alátétlemezek. Szélesacélok 150-530 mm szélesség között. Klf. méretű laposvasak. 4-féle villamos vasúti sín (Haarmann, Phönix, stb.) Bugák 100—400 mm oldallal és laposbugák (200-500x50-130 mm) szelvényekkel. Négy kész hengersorhoz ez a széles program elismerésre méltó és sok sikeres hengerészmunka, vállalkozó kedv bizonyítéka. Látható, hogy a piac igényeihez való alkalmazkodó készség a diósgyőri hengersoroknál már az első 50 évben is bebizonyosodott. A hengersorok kapacitása a jelentés szerint a következő volt: 14 Kereskedelmünk és iparunk az 1927. évben. Budapest. 1923. 224. p.; DGYLT. 2094/CIX. 15 DGYLT. Jelentés a vezérigazgatósághoz. 1921. szám nélkül. 16 Öntödei Múzeum Lt. (a továbbiakban ÖM. LT.) Gyárigazgatói kézirat, szám nélkül. 17 DGYLT. 10397/1919. V. 3. sz. 27.126/1923. X. 29.: Simon Béla i. m. 51-53. p. 178
