Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

III. A 19. századi nagy válság évei (1873-1877)

Ságokon segítenek, lehetővé válik az alacsonyabb költségekkel való termelés.12 Mindebből látható, hogy a beruházásoknál a költségek állandó csökkentése és a teljes befejezés elodázása a korai elhasználódásra és a termelési költségek fokozatos növekedéséhez vezetett, ami a gyár versenyképességét rontotta és veszteséges termelését elősegítette.

Kiállás a gyár továbbélése mellett

Az előző évek során a Pénzügyminisztérium a diósgyőri gyárban a gazdasági válság hatására a legnagyobb megszigorításokat tette, és csak érvényes megrendelésekre engedélyezte a gyártást. Az országgyűlésen elhangzott támadások hatására a pénzügy- miniszter a Bányaigazgatóságot és a gyárat utasította, állapítsa meg, hogy a jelen válságos időben saját véleménye szerint mit tartana célravezetőnek:

1. a gyárat a válság idejére beszüntetni, vagy

2. üzemben tartani kölcsönfelvétel mellett?

A gyár a felhívás alapján három alternatívát dolgozott ki:

1. a vasgyár teljes üzemére,

2. korlátozott üzemre és

3. az üzem teljes beszüntetésére.

Megállapították, hogy jelen pillanatban a gyárnak megrendelése nincsen és csak középgyártmányokat gyártanak. Az üzem pillanatnyilag korlátozott és csak a kavaróüzem termelése folyamatos, ez is csak a kísérletezések miatt, így tehát az üzem csak veszteséges lehet. Korlátozott üzem mellett a számítások szerint évi 24 031 Ft veszteség állna elő. Ezt Hamerák nem javasolta.

Teljes üzem úgy tételezhető fel, ha ahhoz 834 881 Ft 12 krajcámyi hitelt nyújtanának; ez esetben a gyár már jelenlegi előkészületei mellett is nyereségesen tudna dolgozni.

Az üzem teljes beszüntetése a kedvezőtlen viszonyok elmúltával 47 234 forintnyi veszteséget okozna, de sokkal jelentősebb volna az a kár, ami az elbocsátott munkásokkal történne. Az általános ipari pangás következtében az elbocsátott munkások munka nélkül maradnának és kétséges, hogy a munka újra megindulásakor ismét megszerezhetők volnának-e. Vizsgálat tárgyává teendő az is, helyes-e a kincstár részéről, hogy a gyárat idegen kézbe adja, hiszen akkor az állam árszabályozó tevékenysége megszűnne.

A javaslat befejező részében megállapította, hogy: „...bárki is legyen a diósgyőri vasgyár jövő birtokosa, annak biztos jövője csak akkor leend, ha a koksszal való tömeges vastermelésre, továbbá a bessemerezésre és a Siemens-féle regeneratív kemencékre fog berendezkedni”. íme eljutottak végre a diósgyőri gyárban arra a pontra, amit nem 1874-ben, de 1868-ban kellett volna megállapítani és megvalósítani, mert ha ez akkor megtörténik, 1874-ben a gyár már virágzó és nyereséges üzemként dolgozhatott volna.

A Pénzügyminisztérium a terjedelmes javaslat alapján mérlegelve a helyzetet, hozzájárult ahhoz, hogy a diósgyőri gyár júliustól kezdődően „...a jelenlegi üzlet és pénzviszonyok arányában a lehető legszűkebb korlátok között folytattassék”, a Bánya12 UBA. HKG. 2668/1874. Péch Antal családi levéltára.

58