Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
II. A gyár alapítása és a kezdés nehézségei (1867-1872)
sem pedig a gyár nem felelős. Az egyedüli felelős a Pénzügyminisztérium, mert kellő körültekintés nélkül indíttatta meg az építkezést. Miután a kapott 20 000 forint ellátmány a súlyos helyzetet nem oldotta meg, a Bányaigazgatóság újólag felterjesztéssel fordult a Minisztériumhoz. Panaszait már rövidebben közli, főleg a hitelezők nyugtalanságát ...,,a követelők és hitelezők napról-napra türelmetlenebbül lépnek fel, sőt egynémelyike a per útját is emlegeti. Ilyen körülmények között tönkre van téve az igazgatóság tekintélye, a vasgyár hitele.” Döntést kémek a követendő eljárásra. A havi ellátmány megvonása, mely átlagban havi 65-70 ezer forintot tesz ki, azt eredményezné, hogy a gyár a szükséges alapanyagokat beszerezni nem tudná és ezzel folyamatos üzemmenetele veszélyeztetve lenne.73 Dacára az újabb előterjesztésnek, a Minisztérium a szükséges ellátmányt nem küldte.74 Hogy miért nem, azt a képviselőházban 1871. december 12-én lefolytatott költségvetési tárgyalás eseményei magyarázzák. A költségvetési tárgyaláson Széli Kálmán előadó ismertette a diósgyőri gyár 1872. évi költségvetési előirányzatát. Ismertette az 1868-1870. évi 596 030 forint 60 krajcár veszteségét, melynek zöme 1870-ben merült fel. A vasmű helyzetét taglalva, a képviselőház pénzügyi bizottsága a ház felé javasolta, miszerint a vasmű költségvetését úgy állapítsák meg, hogy szükségletét saját bevételéből fedezze. A költségvetéshez Mocsári Lajos borsodi képviselő szólt hozzá. Megállapította azt a már ismert tényt, hogy a diósgyőri szén rossz minőségű és vasgyártásra alkalmatlan; távol van a vasútvonaltól a nyersanyag bázisa, nagy veszteséggel dolgozik, javulásra sem ő sem képviselőtársai reményt nem látnak. Határozati javaslatot terjeszt a ház elé, mely ezeket tartalmazza: „A Pénzügyminiszter utasíttatik, hogy a diósgyőri új vasgyár üzletét szüntesse meg.” Ezzel a javaslattal kívánta csoportja a sorozatos diósgyőri veszteségeknek elejét venni. A javaslatra Kerkápoly Károly pénzügyminiszter válaszolt. Vitába szállt a javas- lattevővel, habár bevallotta, hogy aggodalomra a diósgyőri gyárnál van ok, de egy induló gyárnál a baj nem csak Diósgyőrben, másutt is előfordul, mint az a Salgótarjáni Vasfinomító gyárnál is látható. A gyár jövőjében bízik és véleménye szerint némi megszorítással a hibák kijavíthatok, különösen most, amikor a gyár már munkaképes és termel annyit, hogy magát fenntarthassa. A költségvetés megszavazását kéri. Mocsári javaslatához Szontágh Pál gömöri képviselő szólt hozzá. Nem fogadta el a javaslatot, mert bízik a gyár életképességében ugyanúgy mint a Salgótarjáni Vasműében, ahol hasonló bajok merültek fel. Simonyi Ernő képviselő Mocsári támogatására ugyancsak a gyár megszüntetése mellett foglalt állást. A vita befejezéseként Kerkápoly pénzügyminiszter újból felszólalt és a költségvetés elfogadását kérte. Mocsári a miniszteri válaszba nem nyugodott bele, javaslatát szavazásra kérte bocsátani. A szavazás a kormánypárt többségével a költségvetés elfogadásával ért véget. A képviselőházi vita nem kizárólag a diósgyőri gyár megszüntetését célozta, ebben az ellenzék kormányt megbuktató szándéka is világosan látható. Diósgyőr és a kormány ugyan győztesen került ki a költségvetési vitából, de az üzemnek előzőleg már elrendelt önerőből való fenntartása változatlanul fennállt. A képviselőház a döntés után 73 UBA. BRD. 3681/1871. 74UBA. BRD. 34/1872. 50
