Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
rendkívüli fogkopást szenvedett. A durvalemezsorhoz tartozó görgősor rudas meghajtása elavult volt és állandó üzemzavar forrása lett a gyakori törések miatt. A sor és az olló között csak egy kis hűtőpad volt elhelyezhető, alig egy kemence betét kihengerlésére elegendő (55. ábra). A durvalemezsor így dolgozott egészen 1937-ig, amíg a hajóépítés miatt fokozódó export konjunktúra alátámasztásával át nem épült korszerű, külön meg- hajtásos trió (három hengeres) hengersorrá. A közép- és finomlemezgyártás bevezetéséhez a Krupp-Grusonwerk a három hengerállványt és tartozékait a meghajtás kivételével 1928/29-ben szállította le. A hengersorok 1930-1931 üzletévben üzembe is kerültek. Takarékossági szempontok miatt a három lemezállványt úgy állították fel, hogy azokat a középsor (bocssor) erős motorjára rákapcsolhassák. A rákapcsolást egy kb. 17 m távolságot áthidaló szíjáttétellel oldották meg. Amilyen erőszakolt megoldás volt a durvalemezsomak a blokksorra való kapcsolása, legalább annyira elhibázott volt a lemezsorok és a középsor kényszerkapcsolata is. Nem is bizonyult az tartósnak, 1936-ban a sorokat külön választották; a lemezállványok egy 850 kW teljesítményű aszinkron, 300 ford./perc motorral, lendítőkerékkel saját meghajtást kaptak. A meghajtás felőli oldalon első állvány lett a középlemez gyártó Lauth-trió, 1 750 mm testhosszal, 700 mm alsó és felső, 520 mm átmérőjű középső hengerrel. A hengerállítást villamosították. A hengerelhető maximális lemezszélesség 1 500 mm, a hosszúság 6 000 mm, a vastagság 3-10 mm között volt. A sorozathoz egy Ofv tolókemencét építettek. A fmomlemezgyártás egyetlen duó (kéthengeres) állványra támaszkodott, melyen 1 000 mm széles és 0,75-2,75 mm közötti vastagságú lemezeket gyártottak. Kivételképpen 0,5 mm lemez is előállítható volt. A sor ellátásához szükséges platinákat a gerendasor hengerelte. A platinákat és az előnyújtott lemeztáblákat Rupmann rekuperatív rendszerű, kétterű kemencében melegítették. A fényező állvány tulajdonképpen soha nem adott elfogadható terméket. Elhibázott felfogás volt egy ilyen, pormentes levegőt, különleges kezelést (pácolást, hőkezelést) kívánó berendezést a középsori zsúfolt, igen szennyezett, reveporos levegőjű térségbe telepíteni. 1945 után rövidesen át is került az Borsodnádasdra. A közép- és melegen hengerelt finomlemez gyártáshoz tulajdonképpen minden segédberendezéssel fel volt szerelve a hengersor és a kikészítő. Volt platina és lemezpácoló, hűtőpad, görgős egyengető gép, szélező és daraboló ollók, a hőkezeléshez 3 db Siemens elektromos harangkemence és gáztüzelésű kemence. Ezeket mind beerőszakolták a finomhengermű közép profilsorának és a durvasomak kikészítő terébe, így örökös ütközés, kikészítő és tároló hely hiány mutatkozott. A középlemezeket emiatt szabad ég alatt, vágány és targonca út melletti sávokon kellett tárolni, és kézi erővel mozgatni. A közép- és finomlemezgyártás - ahogy a telepítés történt - valóban nem illett bele a gyárban kialakult rúd- és profilacél gyártás keretében. Mindenesetre az alapelgondolásnak a hengersorok mindenkor eleget tettek, amikor a MÁVAG budapesti gépgyára szükségleteit, valamint a HM ötvözött páncél és sisaklemez igényeit kellett kielégítenie. A finom és középsor, valamint a külső rendelők, 50-100 mm-es buga igényének teljesítése mindjobban fékezte a gerendasor készárugyártását. Ezeket a szelvényeket ugyanis a kistermelő képességű, szabadkézi kiszolgálást kívánó, elavult csúcsíves üregezésű hengerpárból hengerelték. A blokksoron a 100 mm-es hengerlése pedig a legnagyobb erőszak volt, amit egy ilyen nehéz sorral szemben el lehetett követni. A tanács212
