Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

I. A diósgyőri új gyár létesítésének előzményei

Az 1890-es években szerkesztett és 1894-ben használatba került „góliát” sín nevében mintegy jelezni akarta, hogy ez a sínszelvény a vasúti felépítmény felső határát jelenti. A technika rohamos fejlődése azonban a vasúti közlekedésben is olyan tengely- nyomás és sebességnövelést követelt, hogy a magyar vasutak ellátására 1928-ban Diósgyőrben megkezdték a 48.3 kg/m súlyú, majd 1967 decemberében az 54.43 kg/m súlyú síntípus gyártását; ezeket a diósgyőri durvahengermű gerendasora gyártotta.

Nemcsak a sínek alakja változott statikai és gazdasági szempontok alapján, hanem a kötőszertakarékosság, a sínillesztés kényes volta és a kerékabroncs és futómű felütéstől való kímélése érdekében a sínek hossza is. Míg az 1860-as években még 5-6 méteres hosszakban szállítottak a vasművek, addig 1893-ban már 12 m-ben, majd 1912- től megjelentek a 24 méteres sínszálak. A hossznövelést a vasművek, köztük a diósgyőri vasgyár, műszaki fejlődése, a hengerlő és sínkikészítő berendezések korszerűsítése tette lehetővé.

A diósgyőri durvahengermű sínhűtőrámájának méretei, csarnokának méretviszonyai továbbra sem teszik lehetővé a 24 méternél hosszabb sínek szállítását. A technika egyéb irányú haladása azonban az 1945 utáni években a gyöngyösi váltógyárban létesített tompahegesztő eljárással, valamint a vasúti pályatesten alkalmazható termoxidos hegesztéssel lehetővé teszi a több száz méter sínhosszakat is a kezdeti 5-6 méteressel szemben. Ezzel elhárult a vasművek felől az a folyton megújuló kívánság, hogy 24 m- nél hosszabb síneket szállítson. Ez ellen a kívánság ellen a vasmű kénytelen volt küzdeni, mivel rendkívül költséges átalakítással, illetve beruházással járt volna. A pályákon történő elektrotermikus sínhegesztéssel az Államvasút már 1902-ben foglalkozott.

A „vaspálya” hengerelt termék igényével kapcsolatban meg kell még emlékezni a sín, heveder, kötőcsavar, sínszeg és csavar mellett az alátét-lemezekről is. Az 1860-as években még a kis terhelések miatt nem alkalmazták; a síneket a talpfákra ültetve sínszegekkel rögzítették. A terhelés növekedésével, a sínek állékonysága érdekében vezették be az alátétlemezeket, melyek a hengersoroknak újabb feladatot és foglalkoztatást biztosítottak.

A pályasínek mellett megjelenik a vasúti váltó, kitérő hengereltanyag szükséglete is, mely jelentősen bővíti a hengersorok programját (csúcssínek, vezetősínek).13

lj Simon Béla: A diósgyőri hengermű műszaki fejlődésének története 1870-1970. Diósgyőr. 1969. kézirat. 1- 6. p. Kiszely Gy. levéltári anyagából, - a Magyar Mérnök és Építész Egylet. Technikai fejlődésünk története (1867—1927). 398-403. p. - MÁV. Igazgatóság adattára. — Marosvári László: A síngyártás időszerű kérdései. Diósgyőr. 1968. Tanulmány kézirat.

19