Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

I. A diósgyőri új gyár létesítésének előzményei

A sínek már az 1860-as években is alapformájukban „gombaszelvényűek”, mint a maiak, azonban a legömbölyítések, vállak, talpak hajlása, mérete szerint a folyómétersúlyuk szinte vasútvonalanként más és más.

Mivel a múlt század közepén még kavaró eljárással készültek a sínek, a megengedett igénybevételük nem volt több 800 kg/cm2-nél. Amikor a Siemens-Martin-, a Bessemer- és a Thomas-eljárással az acélsínek megbízható előállítása tért hódított, a sínek igénybevételét 1 100 kg/cm2-re emelték, ami 38%-os tekintélyes javulásnak felelt meg, és ezzel lényegesen csökkent a kopás miatt szükséges sűrű síncsere és annak pótlása új gyártású sínekkel.

A vaspályaépítés kezdeti szakaszában a síntípusokban uralkodó rendszertelenség után a tengelynyomás és sebesség emelkedésével és németországi példára lassan kialakultak a szabványos síntípusok, és ezzel könnyebb lett a sínhengerlő művek helyzete is. 1851-ben a 34.5 kg-os síntípus vastag, 22 mm-es gerincű típusát, majd 1868-ban a 33.25 kg/m típusú sínt vékonyabb, 12 mm-es gerinccel alkalmazták az államvasutak vonalain. 1877-ben került sor a 34,5 kg/m súlyú, 15 mm gerincvastagságú ún. „C”sín alkalmazására 14 tonna megengedett tengelynyomásra. A sínek hossza akkor még 5—6 méter volt. Utána következett 1886-ban a 10 tonna, később a 12 tonna tengelynyomású II rangú pályák építéséhez az „i” rendszerű 42.8 kg/m súlyú ún. „góliát” sín 15 mm-es gerincvastagsággal. E síntípus gyártási előfeltétele a diósgyőri reverzálósor (gerendasor) üzembe helyezése volt 1892-ben. A sínek szelvényének fejlődését hazánkban 1927-ig az 1. ábra szemlélteti (1. ábra).

1. ábra. A Magyar Államvasutak (MA V) által 1927-ig beépített vasúti sínek szelvényei

Az anyaggal való takarékosság és a költségcsökkentés szempontjából fontos volt a helyes sínszelvény, azaz sínkeresztmetszet kialakítása. Ebben a követelményben a hengerészeknek üregezéstechnikai szempontból mind nehezebb feladattal kellett megbirkózniuk. A diósgyőri hengerészek a kezdeti, 1870-es évek nehézségei után mindenkor sikerrel oldották meg üregezési feladataikat.

A régi vassínek az egységnyi hosszban megjelenő vas mennyisége és az inercia viszony szempontjából még nem voltak gazdaságosak. Statikai szempontból helytelenül a fejhez és talphoz viszonyítva túl vastag gerincük volt. Az ilyen szelvények üregezése könnyebb volt, mint a későbbi széles talpú, fejű és vékony gerincű, magas Vignol- szelvényeké. Ezek bizonyos méreteken túl már csak új, nagyobb átmérőjű hengersorokon voltak gyárthatók. (Diósgyőri reverzáló, későbbi nevén gerendasoron.)

18