Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
A tápfej kiképzését is alapos elemzéssel megvizsgálta, és megállapította, hogy célszerű a fej magasságát az öntecsmagasság 2,5-ére venni. Az így számolt tápfejmagas- ság mellett fontos kérdés a tápfej alakja. A tápfej szájnyílását 200-300 mm átmérőben jelölte meg azért, hogy csökkentse a felfelé sugárzó hő mennyiségét. Még abban az időben nem volt ugyanis arra jól kimért adat, hogy a felfelé sugárzó hőmennyiség jóval kisebb, mint a tápfej oldalirányú hővezetéssel és sugárzással leadott vesztesége, különösen akkor ha az öntés után hőszigetelő vagy éppen hőtermelő anyagot helyezünk a felöntés felső részére. Obholczer Béla Diósgyőrben végzett kísérletei tehát szintén élenjáróak voltak, s nagy lépéssel vitték előbbre a tuskóöntés technológiáját a tisztán tapasztalati módszerek helyett mérési módszerek felhasználásával. Az elektroacél- és hadianyaggyártás kiterjesztése 1909 januárjában a bővített Martin-kohó teljes üzemmel működött, csupán egy közvetlen fűtésű pest - mely hozaganyag előmelegítésére épült — nem készült még el. Ebben az évben befejeződött az új kovácsműhely felszerelése is. A Bessemer-acélgyár- tás nem tudott lépést tartani a követelményekkel főleg azért, mert a számára feltétlenül szükséges P-ban és S-ben szegény nyersvas nem volt biztosítható. így az acélok S és P- tartalmának állandó csökkentéséért folyó versenyben sem maradhatott fenn. Az ötvözött, sőt erősen ötvözött acélok iránt is egyre nagyobb volt az érdeklődés. A növekvő mennyiséget a tégelyacélgyártással győzni már nem lehetett, új eljárás bevezetéséről kellett gondoskodni. A fejlesztési terv egyik elmaradhatatlan részét a gépműhelynek különféle szerszámgépekkel való kiegészítése képezte, mert kovácsolt áruk, öntvények és lövedékek megmunkálása fontos programját képezte mindenkor a diósgyőri gyárnak. A lövedékműhelyben ebben az évben folyt a 30,5 cm-es páncél- és gyújtógránátok próbagyártása és 1909. szeptember 23-án szállították el az egymilliomodik lövedéket. A fokozott építkezés és a technológiai berendezések fejlődése szükség szerint előírta a téglagyár bővítését is, így 1909-ben az előző évben beszerzett aprítógépeket üzembe állították, az ötödik Rost-féle téglaégető-kemencét lebontották és két félgáztüzelésü kemencével pótolták. A mindinkább növekvő termelés és forgalom szükségessé tette a vágányhálózat fejlesztését és új gőzmozdonyok beállítását. A gyár mozdonyállománya 1909-ben: 3 db normál nyomtávú gőzmozdony a gyáron belüli tolatásra, 11 db 1 m. nyomtávú gőzmozdony a szénszállításhoz és 3 db 700 mm. nyomtávú gözmozdony a salakszállításhoz. A perecesi szénbányában 7 db elektromos mozdony volt használatban. A szénigény évről-évre a termelés arányában növekedett. A Diósgyőr környéki, valamint a nagybátonyi és ormospusztai szénbányák fejlesztése mind nagyobb feladattá vált.83 Az 1910-es esztendő a vasúti felépítményanyagok termelésben újabb visszaesést hozott. 1910-ben 21 025 tonnával kevesebb sínt gyártottak mint 1909-ben, a MÁV fej83 Diósgyőr tört. 62-64. p. 160
