Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)

lesztési programja tehát ismét nem hozta meg a termelés várt emelkedését. Ugyancsak csökkenés állott elő a többi termékeknél, kivéve az acél- és tégelyöntvényeket, hengerelt rúd- és idomvasakat és kazánlemezt.84 A világ acélgyártásában 1897-ben jelent meg az első üzemvitelre alkalmas elekt­romos acélgyártó kemence, az olaszt Stassano szerkesztésében, majd a francia Paul Heroult kezdi meg kísérleteit közvetlen fűtésű ívkemencéjével. 1903-ban Stassano kemencéjével az olasz királyi arzenálban szerszámacélok, acéllövegek és más hadicélokra alkalmas acélokat gyártanak. Heroult rendszerű kemen­cék Reimscheid - Hastenben a Richard - Lindenberg müvekben 1905 óta dolgoznak. A magyar vaskohászat már az elektroacél gyártási kísérletek megindulásakor fi­gyelemmel kísérte azok eredményeit. Katona Lajos kohómémököt bízták meg az állami és egyesületi szervek a kísérletek helyszíni megfigyelésével, aki számos szakcikkben foglalkozott a Bányászati és Kohászati Lapokban az új technológiai kísérletek külföldi eredményeivel. Katona Lajos szakcikkei és útmutatásai irányították rá a diósgyőri szak­emberek figyelmét is az új acélgyártási technológiára. A mindinkább fejlődő gépipar már a 19. század végén mind több és jobb acélt igényelt. Az acélból készült gépalkatrészek megmunkálásához szükséges szerszámokat eddig tégelyacélból állították elő; a tégely acélgyártás azonban, tömegtermelés szem­pontjából, a század végén már nem felelt meg a követelményeknek. A tégelykemencé­ben ugyan kitűnő minőségű, de csak korlátozott számú és választékú acélt lehetett előál­lítani. A fejlesztés szükségességét mindinkább ösztönözte az ország növekvő hadi­anyagigényének a kielégítése is. A nemzetközi helyzetben bekövetkezett változásoknak és a háborús készülődés hatására a századforduló után egyre több gyárat rendeztek be katonai eszközök gyártásá­ra. Diósgyőr után 1905 tavaszán az Osztrák-Magyar Államvasutak Társaság resicai vas­gyára is rátért a lövedékek gyártására. A diósgyőri gyár vezetőségének a magán gyárak egyre növekvő versenye miatt gondolnia kellett az acélgyártás további korszerűsítésére, a mennyiség és minőség nö­velésére. Ezt a fejlesztést az elektroacélgyártás bevezetése oldhatta meg. 1908-ban öt évvel az olaszországi és három évvel az első németországi elektro- kemence üzembe helyezése után a diósgyőri gyárban is elhatározták, hogy a tégelyacél­műben felépítik az első magyarországi elektrokemencét. Az új acélmű munkálatainak irányításával Friedmann Arnold vegyészmérnököt és Obholczer Béla kohómémököt bízták meg. Számtalan nyugat-európai céggel folytatott tárgyalás után Girod-rendszerű kemence beszerzése mellett döntöttek. 1908-ban a franciaországi uginei (Savója) Girod gyártól megrendeltek egy 1,5 tonnás elektrokemencét. A kemence alapjainak építését 1909-ben kezdték meg. Ez a Girod-rendszerü kemence un. fenékelektródás kemence volt, egyfázisú árammal működtetve. A boltozatos benyúló elektródákon vezették be az áramot és a ke­mencefenékbe épített vízhűtéses elektródához kapcsolódott a nullvezeték. A kemencé­ben a termelés 1911-ben indult meg. A már évek óta húzódó ágyúgyártás kérdése 1910-ben fordulópontra jutott. A ke­reskedelemügyi miniszter a közös hadügyminiszterrel folytatott tárgyalások eredménye­84 Adatok a m. kir. kincstári bányászat és azzal rokonágazatok 1910. évi állapotáról. Budapest. 1912. 192— 193 p. 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom