Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
Fábry a súlyos gyártási problémák sikeres megoldásai közben számos rendszerezett kísérleti és kutatási vizsgálatot is végzett. Az 1912-ben New-Yorkban tartott nemzetközi anyagvizsgáló kongresszusának közlönyében közölte a „600-1 OOOC0 között lágyított néhány karbon-szerszámacél mechanikai tulajdonságainak és mikroszerkezetének változásai” című tanulmányát, mint a Diósgyőri Vas- és Acélgyár metallográfiái laboratóriumában végzett kísérlet eredményét. Műszaki hivatásérzete aktív szervezőkészséggel párosult. A gyáron belül az anyagvizsgálattal és a hőkezelésekkel összefüggő mindennemű tevékenységet központosított, egy kézbe fogott össze. A próbagépházat a Metallográfiához csatolta, hőkezelési utasításai és a minőségi kérdésekkel kapcsolatos intézkedései az egész gyárra kiterjedtek és azokat szigorúan ellenőrizte. Bevezettette a szerszámacélok alapanyagának minősítését, stb. Az egyre igényesebb gyártmányok, mint a legkülönfélébb öntvények, kovácsdarabok, a hengerléssel kovácsolással előállított hadianyagok nemcsak az átvételkor estek át ilyen részletes vizsgálatokon, hanem kísérleti munkák, vizsgálatok sorára is szükség volt. A diósgyőri laboratórium színvonalas műszaki műhellyé fejlődött fel, a gyár minden anyagminőségi problémája az anyagvizsgálati laboratóriumban futott össze, itt vizsgálták, értékelték és adták a további utasításokat a feldolgozásra, vagy elszállításra, vagy éppen egy-egy gyártási mód megváltoztatására. A 20. században már kutató jellegű vizsgálatok is folytak Diósgyőrben. 1905-ben pl. Obholczer Béla részletes vizsgálat alá vette az öntött tuskók lunker- és ülepedés problémáit.82 Erre több okból volt szükség. Egyrészt a korszerű folytacélgyártás során öntött tuskók alakítása a korábban gyártott „hegeszvas” alakítására alkalmas könnyű pörölyökön és gyengére méretezett hengersorokon csak tökéletlenül volt lehetséges. Másrészt nem volt abban az időben sem mindegy, hogy a tuskókból lunker miatt mennyit kell hulladékba dobni. A felöntő-ejjel gyártott tuskók felöntésének mértéke is komoly gazdasági kérdést jelentett ez idő tájt éppúgy, mint ahogy a kihozatal ma is minden acélmű egyik legjelentősebb, s legtöbbet vizsgált problémája. Obholczer Béla kísérleteit két irányban végezte: a) termitkeverékkel csökkentette a szívódást, b) fenti cél elérése érdekében meghatározta a helyes tápfej méreteket Termitkeverékes kísérleteit a Goldschmidt-féle módszerrel készített termit keverékkel végezte. Ezt a módszert az előző években aluminotermiás W és Ti előállítására, acélöntvény javításra stb. használták. Az Allgemeine Thermitgessellschaff által forgalomba hozott lunkertermit viszont alkalmasnak látszott a lunker csökkentésére. Az elvégzett kísérletek a feltételezést igazolták, s a termittel kezelt tuskók felső része lényegesen kevesebb lünkért tartalmazott. Obholczer Béla megfigyelte, hogy a felöntés nélkül öntött tuskók kristályosodási viszonyai következtében a dúsulások másképpen jelentkeznek, mint a felöntéses tuskóknál. Ennek bizonyítására elemzéseket végzett valamennyi jelentős alkotó elemre: C, Si, Mn, Cu, P és S-re. A tuskók felső részének különböző helyeiről kivett elemzési próbák azt bizonyították, hogy a fej nélkül öntött tuskók felső részében nincs az ötvözőkben számottevő eltérés, akár használnak lunkertermitet, akár nem. Felöntőfej használata esetén az ösz- szetételi eltérések már jelentősebbek, s ez a termit használatával még fokozódik is. 82 BKL. 38. évf. I. k. 8. sz.; Szőnyi Gábor: A diósgyőri acélgyártás fejlődése. Kézirat. Diósgyőr. 1969. 159
