Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
hogy „állami gyáripart űzni pénzügyileg nem okszerű, azt talán bizonyítani nem szükséges.” „ Pénzügyi és az állam hitele szempontjából tehát a gyárak eladása tagadhatatlanul előny.” Elismeri Matlekovits, hogy az állami gyárak nagy közgazdasági feladatokat is teljesítettek. A vasgyárak legnagyobb része az állami erdőségek értékesítése céljából és a vidékük lakosságának foglalkoztatása okából nagy jelentőséggel bírt a múltban. Mindenki helyeselte - szerinte - hogy amidőn az állami vasúthálózat óriási átalakuláson ment keresztül, az állam a diósgyőri vasgyárat nagy befektetéssel berendezte, így függetlenné tette a magyar közgazdaságot a külföldi sínektől, illetve a külföldi síneket gyártó nagy vállalatoktól. Szerinte azóta a magyar vas- és gépgyárak megerősödtek, a hazai gyártás épp azokban a cikkekben, melyeket az állami vasgyárak állítottak elő, erősen fejlődött és az utóbbi évek tapasztalatai szerint most a magán vas- és gépipar legfélelmetesebb versenyzőjét az állami gyári tevékenységben, előmenetelének legnagyobb gátját az államban látja. További elmélkedésében a végső következtetést így fogalmazza meg: „ Aki tehát a magyar állam pénzügyeinek megzavarása nélkül erélyes iparfejlesztést tűz ki programjában: az kezdje munkálkodásait az állami vasgyárak eladásával”.49 A sorozatos sajtótámadás és képviselőházi tárgyalások hatására a Pénzügyminisztériumban a gyárak eladásáról ismételten tárgyalásokat folytattak. A budapesti börzén elterjedt hírek szerint a pénzügyminiszter komoly tárgyalásokat folytatott 1904-ben a Ganz-gyárral, illetve annak képviseletében Kornfeld Zsigmond főrendiházi taggal az állam vasmüveinek és gépgyárainak eladása tárgyában. A Ganz részvények legutóbbi nagy keresletéből ítélve, a börze sikert várt a tárgyalásoktól. A Bányászati és Kohászati Lap beszámolójában az utóbbi idők eseményeit ösz- szegezve megállapította, hogy „...az állami müvek eladásának kérdése az utóbbi időben egyre aktuálisabbá válik és különösen a legújabb beruházási törvény benyújtása óta állandóan napirenden van.”50 Folyt a vita a lét és nemlét felett. A magánipar mindent megtett és mindenkit felhasznált az állami vasművek megszüntetése érdekében, siker nélkül! A diósgyőri gyár közben fejlődött, s egymás után aratta a legszebb gyártási sikereket, s mindazok, akik a gyárat meglátogatták, csak jót mondhattak a látottakról. A Magyar Mérnök és Építészegylet, melyben a legkiválóbb szakemberek tömörültek, 1904 áprilisában 24 fővel kirándult Diósgyőrbe és az ott látottakról hivatalos lapjában élménybeszámolót közölt a következőkben: „ ...Valóban sokkal jobbat még képzelni sem tudnánk, oly mesterien, s oly szeretettel van a gyár lakótelepe berendezve, igen kellemes nyaralóhely képében, melynek modern kórháza, óvodája, leány- és fiúiskolája, legényotthona, gőz és kád- és nyári fürdője, fogyasztó szövetkezete, tiszti- és munkás kaszinója, kitűnő vendéglője és szép kertészete van: a tiszti és munkáslakások oly sűrű lombozatú szépen ápolt utcákban, inkább kertekben vannak, hogy a házak alig látszanak, pedig 3.500 léleknek nyújtanak otthont.” A gyárlátogatásról megemlékezve így írnak: „... sorrajártuk a gyár osztályainak műhelyeit. A tégelykohóban a legfinomabb acél előállítását, majd az új Martinkohón keresztül a nagy kovácsműhelyben a lövegek és üreges tengelyek, a súlyos gépalkatrészek gyártását láttuk. Csudáltuk a 15.000 kg-os gőzkalapácsot és a 300 atm. hidra49 Magyar Ipar 1904. évf. 15. sz. 309-310. p. Matlekovits Sándor: Állami vasgyárak és iparfejlesztés. 50 BKL. 1904. évf. 9. sz. 629-630. p. Az állami müvek eladása. 138
