Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
1 pár 3000 mm hosszú sima lemezhengerből, 1 egyetemes hengerpárból 500-1000 mm széles szélesvasak gyártására és 1 vonszolt hengerpárból, vékonyabb lemezek gyártására. Az új hengerművet évi 20.000 tonna lemez és szélesvas gyártására tervezték. Az új hengerművet külön épületben, az acélhengerműtől északra, a tégelyacélművel egyvonalban kívánták elhelyezni. A hengerműhöz egy mélypestet, 1 lángpestet, 1 hidraulikus és 1 gőzollót, generátortelepet és kazánházat is terveztek. Ezzel a tervvel a kohászati vertikum teljessé válhatott volna. Miután a Martin-acélmű a már meglévő üzemeket is csak nagy nehézségek mellett tudta tuskóval ellátni, javasolták a lemezhengermű anyaggal való ellátása érdekében a Martin-acélmű további bővítését 3 db 20 tonnás kemencével. A tervek szerint a javaslatban szereplő lemezhengermű, ha csak 2 korona hasznot veszünk 100 kg lemeztermékre alapul, 10 év alatt a beruházási költséget amortizálja.2j A javaslat a vállalat, de a magyar kohászat szempontjából is nagy jelentőségű volt, megvalósulása azonban - mint sok egyéb hasonlóé - nem történt meg. A diósgyőri gyárban már megindulása óta, de különösen 1880-tól kezdődően részletes havi munkaprogram szerint dolgoztak az üzemek. Minden termelő üzem a tárgyi hónapot megelőző hó végéig köteles volt részletes havi programját a gyárigazgatóságnak megküldeni. A programnak tartalmaznia kellett a megrendelő vállalat nevét, a gyártandó anyagot, a munkanapok számát és időpontját. A munkaprogram betartását a termelési jelentések alapján a gyárigazgatóság havonta ellenőrizte. A világ műszaki fejlődését a diósgyőri gyárban is élénk figyelemmel kísérték nemcsak a létező folyóiratok tanulmányozásával, de az évenként megismétlődő külföldi kiküldetésekkel is. A gyárnál szinte szokássá és kötelezettséggé vált, hogy minden évben a gyár műszaki vezetőit és az egyes üzemek munkásállományú dolgozóit a munkakörükbe tartozó műszaki fejlődés tanulmányozására külföldi gyárakba kiküldjék. A diósgyőri gyár dolgozói így mindenkor tájékozottak voltak a modernebb eljárásokról és a külföldi tapasztaltakat munkájukban gyümölcsözően alkalmazták is.23 24 Ilyen tanulmányi kiküldetésben vett részt 1902-ben Krámer Vilmos gépműhelyi és Bartók Ferenc asztalosmű- helyi előmunkás, akik Trinec, Martisch-Ostrau, Brünn, Prága, Bécs, Floridsdorf, Bécsújhely, Temitz, Graz, Triest, Pola, Fiume és Budapest útiránnyal 20 napi időtartamú utazással a felsorolt városok ipartelepeit látogatták meg. A tanulmány-út mindenkor gyümölcsöző volt. 1900-ban Párizsban világkiállítást rendeztek, melyen a diósgyőri gyár is felvonultatta legkiválóbb gyártmányait, többek között az acélöntésű kerékcsillagokat, (37. ábra), gépöntvényeket, hajó- és hadihajó felszereléshez tartozó különböző alkatrészeket, az Eskü-téri Duna-híd nagyméretű láncszemeit és a pólai haditengerészet részére szállított hadihajó előtönk famintáját, mely körül csoportosult a diósgyőri kiállítás többi darabja. Mint a korabeli látogató megállapította: „... az összes kiállítási darab általános érdeklődést keltett és elismerést vívtak ki a magyar vaskohászatban”25 (38. ábra). A hadsereg részére szállítandó ágyúcsövek gyártására a kormányzat a jövőben a diósgyőri gyárat kívánta berendezni. Miután az üzem és a gyártás megtervezését az 23 DGYLT. 29017/1900. 24 DGYLT. 40876/1900. 9848/1902. 25 BK.L. 1901. évf, 5. sz. 85. 199.p. 127
