Szilágyi Ferenc: Természet oeconomiája (Sátoraljaújhely, 1989)

II. Rész: Az emberi nemzet lételének céljairól

15. Mostani világosodás A Természet ekkoráig szívünk kidolgozása körül igyekezett. Krisztus természetismeretet nem közlött velünk. A csecsemőnek nincs arra még szüksége, hogy ismerje a betűket; elégedjünk meg azzal, ha nem sikolt, nem sír. Adjunk hálákat a bennünket sze­rető Természetnek azért, amit velünk ekkoráig teve, s tégyük ér­demesekké magunkat további jótéteire. Kétezer esztendő van oda a Krisztus ólta. Mint éltünk azólta? Mit tanultunk? Ami az érdem képzését illeti, legyünk igazságosok megvalla- ni, hogy egynek-másnak fedezgetésiben sokat fáradoztunk, és legalább ezen fáradozás által megmutattuk, hogy kívánunk tanul­ni, tudni. Kopernik példának okáért oly ember, aki becsületére van a maga századjának, őáltala tudjuk, mely pontján élünk a Termé­szetnek, őáltala tudjuk, hogy földgomolyunk forog, s mint forog. Maupertuiseink s Condamineink ennek még formájával is köze­lebbről ismertettek meg. Nyugtalanságunk annyira ment. hogy a Természetet legkisebb míveiben is meg akartuk lesni, s szeren­csénk vala azon piciny valóságokat, melyek egy cseppben ezren­ként lakoznak, nőszni s tenyészni látni. Ami a szívet illeti, erről állítani merem, hogy nyert javulást. Nem öldössük egymást, mint hajdan, s emberevőket csak az utazók írásiban ismerünk. De azonban köztünk sok titkos gonosz­ság, mely gyakorta szintoly szörnyű tetteket követ el, mint amelyjek] titkon történnek. De a gonoszság kéntelen a virtus alakjába leplezni magát, ha utálatosnak látszani nem akar; s ez mindjárt világos jele, hogy a virtust becsüljük. Az a szertelen városiság, mely tulajdona korunknak, nyilván a religió által tanított szeretet munkája. Urbánusok s humánusok voltak ugyan a régi görögök és rómaiak is: de azokat a kifejezéseit a mások eránt való hajlandóságnak s tiszteletnek, melyekkel kö­zönségesen élünk, nem ismerték. - Ezek a mi mindenkor nyelven pergő expresszióink csak üres hangzatok ugyan, de azért mégsem meri senki szemébe mondani másnak, hogy csak azok. Ámbár mentek vagyunk a durvább hibáktól, s a gonoszság kéntelen elrejteni magát közöttünk, mindazáltal nem mondhat­juk, hogy eljutottunk a szívnek arra a jóságára, mely alkalmato­sokká tenne bennünket elfogadni a fentebb igazságokat. Mi lenne 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom