Szilágyi Ferenc: Természet oeconomiája (Sátoraljaújhely, 1989)
I. Rész: Az emberről s holtát követő állapotjáról
De midőn az emberi élet sátora szakad meg, midőn testünknek kiszáradott edényei meghasadoznak, s a szív felakad, s a szem elveszti a láthatást: bezzeg, ha akkor azt a drága ínlevet, melyhez érdemetlenné lesz immár az az edény, amelyben ekkoráig állott, fel lehetne fognunk! Ha a bor egy nyáron által gyűjti azt az édességet, egy nyáron kapja meg azt a spirituozitást, mely, amint mondatik, megvídá- mítja a szívet: be drága lehet az a lév, melynek elkészítésén a Természet nyolcvan és kilencven esztendeig dolgozott! Hihető, hogy a barmok élete azért oly rövid, mert ínleveik arra, hogy megérjenek, kevesebb grádusú készítést kívánnak. Noha csuklóiknak s muszkulusaiknak erejére nézve bennünket sok állat felülhalad, noha a Természet ezek közt úgyszólván nagyobb machinákat állított fel: az általa eszközlött operáció mindaz- által hamar véget ér. A baromi ínlévnek a Természet ökonómiájában nem lehet az a használatossága, amely vagyon az emberinek. Midőn a sátor megbomlik, az edényekbe zárt spiritus, melyre semmi súly nem nyomul, a levegőbe megyen által, és az ott cirku- láló fluidum által erősen elvonszatik, s azon vékony csatornákban, melyekről a 13. szakaszban vala emlékezet, sebesb cirkulációt kap. Ne rettegj ember! A halál nincs károdra. A Természet nem tagadhatja meg itten örök törvényeit. A cirkuláció (§ 9.) élet, s a mi fluidumunk valósága cirkulá- lás. Ha az elektrumi matéria oly hirtelen reá tud akadni a maga drótjára: úgy a te sokkal véknyabb alkotású nerveus spiritusod is reáakad azon levegői csatornákra, melyekben te egy szokatlan mozgást, egy új, jobb életet fogsz élni. Egy ily szubtilis spiritus közép valami a solidum és fluidum között: lelkibb ő, hogysem egyike vagy másika lehessen. Itt tehát lehetetlen széjjelporzódni, kigőzölögni, széjjelfoszlódni. A mi ínlevünk ekkor azon spirituozusabb levegői fluidum közé elegyedik, melyhez már ekkor méltó melléje tétettetni. A léleknek gondolkodó ereje ezen öszveelegyedés által semmit nem veszt. Nem annak az ínlévnek masszája az, amely a mi Énünket teszi. A léleknek mindegy akár az A, akár a B részecske hoz néki ideát. Az öszveelegyítés lassan esik meg, s a fogyó részeket újabbak pótolják ki. Ha pedig a halál kínos: az azt követő szempillantatnak gyönyörűséggel teljesnek kell lenni. Megmenekedve a bennünket körülszorító sátortól, azt az elterjedést adhatjuk meg magunknak, 19
