Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István emlékének ápolása az egykori és mai Miskolcon
Majd megjegyzi:- Valóban imponáló az az ambíció és munkakedv, amely Hodobay Sándor dr. polgármester működését jellemzi.- Nagyon sajnálom, hogy nem vehettem részt a miskolci iparkiállításon. Mindenesetre kellemesen hallom, hogy a miskolci kereskedők és iparosok és a város egész közönsége, valamint a városháza mai irányítói is követték részüket a kiállítás megrendezéséből. A gyermekkórház és a munkanélküliség Gazdasági bajokról és a dolgozók rossz kereseti viszonyairól, a munkanélküliség súlyos problémáiról esik ezután szó.- Igazán megdöbbentő és elkeserítő a munkásság helyzete. Mikor a Reggeli Hírlapból a diósgyőri gyári munkások elbocsátásáról értesültem, az volt az első gondolatom, hogy eljárok a kereskedelemügyi miniszternél és fölvilágosítom az ottani helyzetről. - Egészségügyi állapotom miatt azonban erről le kellett mondanom.- Örömmel értesültem, hogy végre a megvalósulás stádiumába jut a miskolci gyermekkórház fölépítésének ügye. Ennek éppen a legfőbb ideje van. Talán megemlíthetem, hogy közvetlen betegségem előtt magam is eljártam a kórház ügyében Vass József népjóléti miniszter úrnál. Röviden ismertetem ezután Szentpáli István dr. előtt a kereskedők és iparosok súlyos adózási terheit és azt a bürokratikus merevséget, meg nem értést, ahogyan egyes miskolci hatóságok kezelik ezt a kérdést.- A legnagyobb baj, hogy sokan nem ismerik a kereskedők és iparosok valódi helyzetét és éppen emiatt akkor ártanak ezeknek a legtöbbet, amikor talán segíteni akarnának. Remélem fokozatosan közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor mindnyájan értékelni és becsülni fogják a kereskedelem és ipar fontosságát az ország és a város életében. Még sok mindenről szerettem volna Szentpáli Istvánnal elbeszélgetni. Hiszen vele igazán kellemes a társalgás. Könnyedén beszél és fölfogása és véleménye az élet minden kérdésében tisztult és egészséges. Az olyan képzett, nagytudású öreg urak közül való, akik átmentették a múltból azt, ami érték és koruk dacára alkalmazkodnak 155