Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István emlékének ápolása az egykori és mai Miskolcon
és meg tudnak barátkozni az új idők új és friss gondolataival. Az idő azonban későre jár és Szentpáli Istvánt fárasztja a társalgás. Elköszönünk, az ajtóig kísér bennünk jóságos mosollyal, jóságos szavakkal. Lusztig Elemér Szentpáli Reggeli Hírlap, 1924. október 30. Meghalt egy jó ember, amikor a rosszaság uralkodik a közélet arénájában. Elment egy szív-ember, amikor a szívtelenségek hosszú sorozatát látjuk leperegni a sötét fórum kaotikus filmjein. Eltávozott egy nemes férfi, aki soha életében senkinek sem okozott fájdalmat. És miközben utolsó búcsúra álljuk körül ravatalát, ide hallatszik a vad marakodás őrjöngő tumultusa. Ez él és diadalmaskodik ma a magyar közélet szomorúan letarolt mezején. A jóságnak, az emberi szívnek csakugyan koporsóban van a helye. Szentpáli István. Egy aranycsengésű név, amely a régi boldogabb időket jelenti. A békés megértés, a komoly társadalmi munka idejét. Szentpáli István, aki szegénységi fogadalmat tett polgármesteri székfoglalójában, ezt a fogadalmat halálos ágyáig betartotta. Szegényes, puritán egyszerűségben élte le életét, pedig ezer alkalma lehetett volna a meggazdagodásra. Az ő kormányzása alatt nőtt naggyá az egykor rendezett tanácsú város és ő vagyont szerzett, de nem a maga, hanem a városa számára. A saját vagyona lassan semmivé olvadt, a nincstelen város számára pedig sok millió aranykorona értékű vagyont hagyott örökségül. Álljon a koporsója elé, aki őt bármiféle váddal illetheti. Álljon oda, aki akár jellemében, akár lelkületében zavaró foltokat talált. Álljon oda, akit megbántott, akin nem segített, akinek számára nem volt könnyeket szárító szava. Nincs ilyen halandó sem szűkebb körzetében, nincsen talán a széles világon sem. És nincsen itten senki talán, aki ne érezné lelke mélyén, a gyászt és aki ne szállna magába halálának hírére. 156
