Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István jogban élő és falakban álló munkássága
kórháztelken) épült fel az Osztrák-Magyar Bank kétemeletes palotája. A pesti székhelyű cég 1888-től nyitott fiókot Miskolcon. Elnevezése is csak 1924-ig volt ismert, akkor átvette helyét a Magyar Nemzeti Bank miskolci fiókja. A bankpalota igazodott az iskola párkánymagasságához, utcai homlokzatait rendkívül magas, erősen tagolt, díszes attikafal koronázta. Egykori megjelenése gazdagabb, látványosabb volt. Ugyancsak sarokra helyezett impozáns főbejáratát erőteljes oszlopok keretelték, párkányai gazdagon díszítettek voltak, az ablakokat díszes stukkó-ékítmények vették körül. A homlokzathoz méltó, igényes műiparos munkával készültek a belső terek szerelvényei, kovácsoltvas és réz rácsai, korlátái. A két épület nagyvonalú, átgondolt városépítészeti koncepció emléke. Tervezői számoltak azzal, hogy a tér északi részét lezáró nagyszerű barokk együttes - mint leghangsúlyosabb építészeti tétel -, valamint jóval később a posta épülete (1937) majdan egy valóban nagyvárosi hangulatot árasztó tér kialakulásának fontos és szerves elemei legyenek. A PÉNZÜGYIGAZGATÓSÁG ÉPÜLETE (1912) Amint Miskolc megkapta az önálló törvényhatósági jogot, megsokasodtak azok az igények, amelyek kielégítésére új intézményekre, épületekre volt szükség. Ezek közül csupán egy volt a pénzügyi palota, amely Szentpáli István első polgármestersége idején (1902-1912) épült. Ezt megelőzően a pénzügy intézménye a minorita rendházban, bérelt helyiségekben működött. A terveket 1911-ben fogadták el, s a következő évben - ahogy azt az épület homlokzatán elhelyezett évszám is tanúsítja - már álltak a falak. 1913 nyarán használói az épület valamennyi helyiségét birtokba vehették. Az épületet először a Városház térre, (a mai Nationale-Neder- landen Miskolci Igazgatósága mellé) gondolták elhelyezni. Az akkori Werbőczy utcai telek a tervező ötlete volt. A területet a kincstár vásárolta meg, úgy, hogy öt korábbi városi telken épült fel a palota. Elhelyezése városrendezési szempontból meghatározó volt. A Werbőczy utca képe nagyjából kialakult az 1899-ben épített igazságügyi palotával, s a folytatás csak ennek megfelelően volt elképzelhető. A Fazekas 131