Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István jogban élő és falakban álló munkássága
A Szent István úti elemi iskola, 1914 A levéltári adatok arra utalnak, hogy többféle homlokzati terv is készült, s a túlzottan díszesre, „magyaros stílusban" sikeredett terveket jelentősen le kellett egyszerűsíteni. Érdekes, hogy a homlokzat megvalósult terve egyik iskola esetében sem maradt meg, de a két világháború közötti időben több alkalommal is készült az iskolákról képeslap, így a rekonstrukció nem okoz gondot. A Szent István utcai iskolaépület kivitelezési munkáira országos pályázatot írtak ki, a megvalósító Skrobák Gyula és Tsa, szegedi vállalkozó lett, akivel a város még a hivatalos átadást követően is hosz- szasan végeztetett hiánypótló munkálatokat. Az építkezéssel kapcsolatban nagyon gazdag ismereteket tartalmaz az a műszaki leírás, amelyet Szűcs Andor városi főmérnök és ifj. Galter János az épület tervezője készített: eszerint „A telek, melyre az iskola építendő lesz, a városszabályozásnak egyik részét képezi, s az így nyert telek háromszöget képez, egyik oldala a nyitandó Szent István út felől északnyugatnak, a másik oldal (szintén utcza felőli rész) észak-keletnek, míg a harmadik a Szinva patak által határolt oldala délnek néz. A telek helyzetével szoros kapcsolatban álló épület elhelyezése és elrendezése úgy nyert a legmegfelelőbb módon megoldást, hogy a tantermek a két utczára néző épület szárnyában észak-nyugati és észak127