Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)
Termékek, mértékek, értékek a sokadalomban
(előzményeivel a XVIII. században is találkozunk). Először mint kereskedelmi terméket, Bécsből, Cseh- és Lengyelországból görög kereskedők szállították a miskolci boltokba, vásárokra a különféle edényeket, főleg tányérokat. 1833-ban aztán Miskolcon is megalakult a fajansz, a kőedény és a porcelán előállítására szakosodott gyár. A különböző megbukó, majd újjászerveződő vállalkozások végigkísérték az egész századot. 1885-ben már komoly gépi berendezésű gyár ontotta porcellán, majolika és tömör kőedény termékeit a vásárlók igényeit kielégítendő. A gyár napi termelése elérte a 4000 darabot. Amikor 1894-ben létrehozták a Miskolczi Agyagipari Részvénytársaságot, a kapitalista termék-előállítás sajátos útjára léptünk, pontosabban lépett Miskolc is. Hasonló a váltás az élelmiszer iparban. A Szinvára telepített gabonaőrlő malmok mellett, majd azokat felváltva 1864-ben megkezdte működését a Borsod-miskolczi Gőzmalom. Egy-másfél évtized múlva évente 100 000 mázsa lisztet állítottak elő, amelynek feldolgozása a változtatások sorát indította el: a kenyeret, a cipót, perecet, zsemlyét előállító kézművesek helyett megjelentek a ke- nyérgyárak. A város úgy lépett át a XX. századba, hogy természetesnek vélte: a bútort nemcsak fából, hanem vasból és rézből is gyártelepen állítják elő (1906). A téglavetőket felváltották a téglagyárak (1870—1881), a szövőszékek helyett az abroszok, asztalkendők, más textíliák előállítója a fonó- és szövőgyár (1905), a kalapos kézművesek helyébe az 1890-es évek elején a Pelikán és Gyukits kalapos gyár (valójában 30—40 munkást foglalkoztató műhely) lépett. 1892-től a gőzgépeket is használó - most már valóságos — gyár évi 30 000 db keménykalapot állított elő. Az évi „divatcikk” az 50 000 darabnyi nyúlszőr kalap immár nemcsak vásári termék, vagy bolti áru, hanem exportcikk, amely elkerült az ausztriai örökös tartományokba, de Európán túli piacokra is. A kötött és szövött áruból készült kesztyűkön kívül teret hódít a finom bőrkesztyű, de a céhes iparos helyett 1873-tól már a Brucker Péter és Kanger Filome nevű vállalkozók kaptak iparengedélyt a kesztyűk „gyári” előállítására.92 Az 1870— 1882 közötti időszakban harisnyakötőgyár működött, ahol kézi erővel hajtott gépeken állították elő a harisnyákat, tehát a néhány fős vállalkozás manufaktúra volt. A csődbe jutott üzemet 1882-ben elárverezték, s berendezéseit a jobb pozícióban lévő debreceni, hasonló vállalkozás vásárolta meg .93 A céhes mesterek közül a szabók foglalkoztak nyakkendő92 Kamarai jelentés, 1904. 138. p. 93 Kamarai jelentés, 1882. 54. p. 80
