Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)
„Felső-piac - Derék-piac - Alsó-piac”. Piacok, vásárok a régi Miskolcon
vük választottjának, a leányok pedig viszonzásul tolldíszt és bokrétát vásárolnak.” Másutt pontos leírását olvashatjuk a miskolci fehér szűr viseletének. „Micsoda pompás látvány a fiatal legény, könnyedén vállára vetett szűrével és tollbokrétás kalapjával. A szűr fehér flanelből, a humuszhoz hasonló módon készül, széles ujjakkal, (ezekre csak télen van szükség), nyárra rendszerint bevarrják a végét és zsebnek használják. Gallérja négyszögletű, térdig ér a hossza. A szűr elejét és egész gallérját selyemmel varrják ki és pirossal szegélyezik. Ezzel a munkával külön, ún. szűrszabók foglalkoznak. A legutolsó országgyűlésen a nemesek is ilyen szűrt viseltek.(!!) Némelyik úré szürke flanelből készült zölddel, vagy világos kékkel kivarrva, kinek-kinek más az ízlése, de a fehér az igazán szép. — Forgolódnak a hajdúk kék egyenruhájukban, amely fehér vagy sárga zsinórral díszes, a katonák pengetik a sarkantyújukat.” A sokadalom kezdete a város „megszállása” a vásár előtt, a vége pedig az eladott áru és főleg a bevétel felett érzett öröm, amely a korcsTnázás- ban, vigasságban öltött végső formát. „Micsoda lárma van egy ilyen vásáron! - lelkendezik az idegen. Már a vásár előtti estén mindenfelől összesereglik a szekerek szakadatlan sora, mindenfajta portékával, mindegyik szekéren öt-hat ember ül. Nyolc ló, vág)' négy ökör van befogva, a csikók és a kutyák a kocsi mellett futnak, s ezek oly sebesen repülnek, hogy sűrű porfelhő emelkedik föléjük és messzire jelzi útjukat. A városban egyenesen azokba az utcákba fordulnak, ahol dolguk van. A kocsit beállítják a sorba, a lovakat, ökröket kifogják, a kocsihoz kötik. Itt is maradnak az egész vásár idején, éjjel-nappal. Néhány kenyeret vesznek, hozzá még valami ennivalót, mások tüzet raknak, és szalonnát sütnek, van aki a kocsi mellé porba húzódik, vagy pedig a kocsi alá, s így tölti az időt az alvásig. Azok, akik a jószágot hajtották ide, a marhapiac közelébe maradnak. A vendéglők, az utcák tele emberrel. Előkészülnek a sátorveréshez. Ez egyébként gyorsan megy, mert a bódék többnyire négy rúdra kifeszített vászonból állanak.” Az egyébként csaknem teljesen magyar város nyelve a vásár idején megváltozik, olyan lesz, mint egy keleti bazár. „A vásártéren áthaladva latin, szlovák, szerb, francia(!), német és magyar, zsidó és cigány beszéd hallható, a vendéglőkben és a kocsmákban víg zeneszó hallatszik, a fiatalság a közkedvelt csárdást járja. Az atyafiak késő estig isznak, ekkor a rendes emberek hazamennek, a kevésbé rendesek pedig addig isznak, míg a zsebük bírja, vagy még tovább is! Mert amíg a mai falusi emberünknek földje és háza van, addig a kocsmáros nem aggódik a pénzéért.”33 33 Domin K— Komáromy ]. 1963. 23—25. pp. 40
