Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)
A Búza téri vásárcsarnok tervei és megvalósulása (1922-1926)
A második díjas terv a Büsça térre hely etje a MÁV igazgatóság épületét és Uvay szobrát is, 1922 rét zár közre, amelyben meghatározó látványt képvisel a görög katolikus templom. A park közepén — minden oldalról megközelítően — helyezkedett el a MÁV üzletvezetőség új épülete, míg a tér déli sarkában a Lévay- , szobornak kívántak a tervezők helyet adni. A harmadik díjas tervváltozat az ún. „Barát—Novák-féle” pályázat. Ez a Zsolcai kapu—Szilágyi és Diskant Gépgyár — kialakított és meghosszabbított Szendrey J. u. határvonalai között képzelte el a vásárcsarnokot. A tér mintegy fele, a Zsolcai kapura néző része a zárt csarnok, a másik, északra eső rész körülkerített, szabad piaci terület, ahol kirakodó piacot lehet elképzelni. A vásárcsarnok nyugati vonalát az utca közepén futó parksáv adta, amelynek hossza megfelel a csarnok nyugati oldalának hosszával. A pályázók a Király u. Tetemvár felé ívelő nyomvonalát házbontásokkal kiigazították volna, s az így kialakuló, leszűkült térben fő helyre került volna a templom. A templomtól keletre nagy alapterületű, 163