Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

a németeket és eszméletlenül rogyott össze. Úgy éreztem, itt a vég! Ha a németek a levegőbe nem lőnek, fellázad a tömeg és szörnyű vérengzés lett volna. Az eszméletlen Zsuzsát kihozták és Revierre vitték. Támolyogva mentem vissza a blokkba. Ahogy Hé- diéknek elmeséltem, reszketett minden tagom. Elgondolkoztam. Ha a tömeg fellázad, legalább végeztek volna velünk és megszabadultunk volna hasonló esetektől.

Hamar híre futott a láger területén, hogy mi történt Zsuzsával. Sok jót már nem várhattunk. Lesz folytatása a délutáni drámának! De úgy látszik, a németek jobbnak látták, ha nem emlegetik a dolgot, mert az idegek a végsőkig voltak, és még egy ilyen hasonló eset és őrültségeket követünk el, nekünk már úgyis mindegy. Halál vár ránk úgyis, minél előbb, annál jobb. Számunkra csak megváltás lehet.

Napok óta letargiában vagyunk. Zsuzsa esetét senki sem tudja elfelejteni. Ma ismét kellemes órákat szereztek nekünk a németek. Fülükbe jutott, hogy terhes anyák vannak közöttünk. Eddig sikerült titokban tartani, de úgy látszik, tovább nem megy. Felszólították őket, hogy lépjenek ki a sorból. Mondanom sem kell, hogy kétségbeestünk. Tudtuk, hogy itt a terhes anyákra halál vár. Percekig síri csend uralkodott, nem állt ki senki. A németek dühösek lettek és próbálták elhitetni, hogy nem esik bántódásuk, ha kiállnak : ellenkező esetben az egész láger büntetés alá esik és a végén úgy is megtudják, hogy ki terhes. Így azután előállt két fiatal terhes mama, mind a kettő miskolci: F.-né és B. 0.

Borzalmas lelkiállapotban voltunk mindannyian. Sokért nem adtuk volna, ha mind a két fogolytársunkat meg tudtuk volna menteni a biztos haláltól. Amikor Kate kijelentette, hogy elszállítják őket, tudtuk, hogy örökre búcsút vehetünk tőlük, mert visszaviszik őket Auschwitzba. Ott égetik el a terhes anyákat.

Ezután az Appel után úgy vonult mindenki a blokkba, mint egy halotti menet. Nem volt kedve senkinek még a vacsoránál sem repetáért sorakozni. Mindenkiben felötlött a gondolat:

39