Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

került, ő is jól érzi magát közöttünk.

Ma vasárnap. Lázas izgalom előzte meg a mai napot. Tegnap fodrászokat és kozmetikusokat kerestek. A német nők mind tetszeni akartak Bellaminak. Fodrász jelentkezett, de én társaim unszolására sem jelentkeztem. Gyűlölöm őket és képtelen vagyok bármit is tenni szépségük érdekében. így aztán maguk kenceficélték magukat, ahogy tudták.

Az előadás nagyon jól sikerült. Kisült, hogy milyen sok tehetséges fiatal van közöttünk. A lányok nagyon jól néztek ki, a varrónők remek ruhákat csináltak nekik, — amit előadás után le kellett adni. Nagyon szépek voltak és elképzeltük hosszú hajjal, normális viszonyok között, milyen szépek lennének.

Az egyik szereplő lányra, aki olyan volt, mint egy színésznő, Beliami szemet vetett. Persze ezt a német nők nem jó szemmel nézték.

Jól esett egy kicsit kikapcsolódni és elfelejteni pár órára, hogy a pokol közepén vagyunk, ahonnan sajnos nincs menekülés. Holnap kezdődik a kínzások sorozata.

E pokol közepén éltető elemünk a hírek, amik mindig vannak, csak nem a latrinán születtek, hanem a munkából hazajövő sikta hozza magával. A gyárból származnak, ahol férfi foglyok is megfordulnak (olaszok, franciák és szovjetek).

A férfi foglyok nagyon rendesek és igyekeznek mindig valami jó hírrel kedveskedni, sőt még fafésűt is készítenek számunkra (mivel lassan kezd nőni a hajunk is) és amikor nem látják a németek, odadobják a nőkhöz. Hogy milyen nagy érték számunkra egy ilyen fafésű, ezt nem is tudnám elmondani! És hogy kell vigyázni, hogy még véletlenül se találják meg a német nők kontroll alkalmával, mert igen komoly büntetés jár érte.

Ami szörnyen elkeserít bennünket, hogy a szoba, amit először oly szépnek láttunk Auschwitz után, sajnos beázik, ha esik az eső. Idebent nagyobb a víz, mint kint. Úgyhogy kübli (vödör) számra lehet kihordani. Ősz óta biztatnak, hogy megcsinálják a tetőt (ami kátránypapírból van), de mind ez ideig még

31