Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

nem lehet.

Legyen büntettésük súlyos mindazoknak, kik engem ettől a drága anyai szeretettől ilyen fiatalon megfosztottak.

A fürdőben teljesen elvesztettük emberi lényünket: a hajunkat levágták teljesen kopaszra: először nem tudtuk felfogni, hogy mi történil velünk. A haj után hónalj és teljes testi szőrtelenités következett. Utána erős hidegzuhany, majd kaptunk egy ruhát, ami szélesebb volt, mint amilyen hosszú. A saját holminkból csak a cipő maradt meg, ami még emlékeztetett az otthoni holminkra. Ekkor sorakozó következett. Ötös sorba kerestük egymást, de nem ismertünk egymásra, mindenki egyforma kopasz volt. Csak a hang után találtunk egymásra. Hédi, a nővére Rózsika és én ösz- szekaroltuk egymást, hogy egy sorba kerüljünk, hogyha anyu ék - kal találkoznánk, ne legyen problémánk, mindannyian együtt legyünk. Még akkor is azt hittük, hogy dolgozni fogunk és együtt lehetnek a családok. De jaj, rövidesen nagyot csalódtunk! Végre a fürdő után megérkeztünk az 5-ös blokkba, ahol életünk legkeservesebb napjait töltöttük el.

Aznap enni nem kaptunk, csak azt ehettük, amit az ott levő blokkbeliektől kaptunk. Este a sok fáradtságtól elgyötörve lefeküdtünk a csupasz padlóra, ami egyben székünk, asztalunk és ágyunk volt. 4 órakor volt az el nem maradható „ Zahl-Appel„ amely kísért egész németországi tartózkodásunk alatt. A ,,Zahl- Appel,, soha el nem maradt, akár zuhogott az eső, akár olyan tikkasztó hőség volt, hogy a sorból egymás után dőltek ki az emberek (természetesen ezeket rögtön el is szállították, soha többé nem láttuk őket, elnyelték őket a krematóriumok). Mozdulni nem volt szabad, mert az Appel „szent dolog”.

Ha hideg volt, majd megfagytunk. Egy szál ruhában álltunk kopaszon az Appel-placcon (így hívták a helyet,ahol a sorakozó volt). Appel után összebújtunk vagy ötvenen egy csomóba, így melegítettük egymást. Volt vagy húsz paplan, meg vagy tíz deka (ez volt a pléd neve) amit úgy szétszedtek, akik élelmesek voltak.

13