Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

Spalatói Tamás krónikája

jelentette neki, hogy „ezen az éjjelen át fognak jönni hozzátok a tatárok; legyetek hát óvatosak, nehogy esetleg hirtelenül és váratlanul rohanjanak rátok." Akkor Kálmán király fegyveres csapataival kivonult a táborból, őt Ugrin érsek követte seregével egyrészt azért, mert ő maga is harcias férfi volt, másrészt meg azért, mert a harcot mindenkor készségesen és bátran vállalta. Éjfél tájban meg is érkeztek a hídhoz, és íme, az ellenség egy része már át is kelt rajta. Mikor a magyarok meglátták őket, tüstént rájuk rohantak, és velük elég vitézül harcolva, legtöbbjüket megölték, másokat meg a hídhoz szorítva, a folyóba fullasztották. S miután a hídfőhöz őröket állítottak, nagy ujjongással visszatértek övéikhez. A magyarokat tehát a diadalmas esemény igen nagy örömmel töltötte el, s mintha már kivívták volna a végső győzelmet, lerakták fegyvereiket, és egész éjjel mivel sem törődve aludtak. A tatárok azonban a hídfőre hét hadigépet állítottak, s a magyarok őreit jó messzire elűzték, mert hatalmas köveket dobáltak feléjük, meg a nyílvesszőik is állandóan záporoztak rájuk. Miután tehát az őröket így megfutamították, egy részük a hídon jött át szabadon és nyugodtan, más részük pedig a folyó gázlóin. És íme, hajnalhasadtára a tatárok egész sokasága szétterült már a mezőségen. Az őrök pedig a táborba futva nagy lármát csaptak, de alig bírták felverni a gondtalanul mély álomba merült embereket. Végre a szomorú hír hozói felébresztették őket, de nem a fegyvereik után kaptak serényen, nem a lovaikra pat45