Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

Spalatói Tamás krónikája

tantak, nem az ellenség ellen vonultak, amint azt ebben a nagy veszedelemben tenniük kellett volna, hanem nagy lassan kikászálódva ágyaikból, szokásukhoz híven inkább a hajukat kezdték fésülgetni, karpereceiket csatolgatni, arcukat mosogatni, a megvívandó csatára pedig jóformán nem is gondoltak. Kálmán király azonban és Ugrin érsek meg a templomosok csapatának egyik mestere nem a gondtalan alvásnak adták át magukat, mint a többiek, hanem amint az a serény férfiakhoz illik, az egész éjszakát fegyverben és ébren töltötték, s amikor a lármát meghallották, azonnal kirohantak a táborból. Aztán fel- öltve harci fegyvereiket és egy csapatba tömörülve, bátran az ellenséges hadsorok közé rohantak, és egy ideig hősiesen harcoltak ellenük. De mivel igen kevesen voltak a tatárok végtelen sokaságához képest, akik sáskák módjára kis csapatokban pattantak fel a földről, és mert a társaik közül is sokat elvesztettek már, visszatértek a táborba. Ugrin pedig, mivelhogy rettenthetetlenül szókimondvó férfi volt, fennhangon kezdte a királyt hanyagságáért korholni, majd Magyarország minden zászlósurát tunya gyávasággal vádolni, mert ekkora veszedelembe kerülve, sem az életükkel nem törődnek, sem az ország megmentésére nem készülnek. Akik tehát már felkészültek, azok kimentek velük; a többiek pedig a hirtelen ijedtségtől kétségbeesve, mint az eszelősök, nem tudták mihez kapjanak, és hová bújjanak nagyobb biztonságért. A három említett vezér tehát minden késedelem nélkül

46