Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

dájába futottak bele. A haditerv Dzsingisz kán öreg hadvezére, Szübeetej agyában fogant meg, s ha könyörtelen következetességgel, dzsingiszi alaposság­gal végrehajtják, megsemmisül a magyar királyi sereg, meghal vagy fogságba jut - ami egyre megy - maga a király is. Ez volt a terv. Szerencsénkre azonban Batu nem volt Dzsingisz nagyságával felérő hadvezér, sere­ge sem volt olyan szervezett és ütőképes, mint a nagy kán hada. Mi is volt a terv? Ha a magyarok átmennek a hídon, a tatárok félkörben a folyóhoz szorítják, s megsemisítik őket. Erre az eshetőségre azonban ke­vésbé számítottak (nem is következett be). Ha a magyarok nem kelnek át a hídon, akkor a tatár főse­reg szemtől-szembe támad, a hídtól feljebb és lejjebb viszont Szübeetej vezetésével kelnek át a szárnyak, s körbefogják a királyi tábort. A halálos gyűrűből nincs menekvés! Mindenekfölött a királyt kell élve vagy halva kézrekeríteni! Ha nincs király, halottak vagy foglyok a főemberek, akkor kezükben az ország. így volt eddig is, így lesz Magyarországon is, - vélték a tatár vezérek. S mire gondolhattak a magyarok? Alighanem sze­rettek volna szemtől - szembe nyílt csatában megmér­kőzni a tatárokkal, s olyan csapást mérni rájuk, hogy örökre elvegyék a kedvüket az ország megtámadá­sától. A király és a főurak ismerhették a régi kró­nikákból, hogy nem a tatárok voltak az elsők, akik keletről betörtek a Kárpátok övezte magyar földre. Az országalapító szent király, István - a legenda

Next

/
Oldalképek
Tartalom