Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

szerint - megálmodta a besenyők betörését, s csapatait öszszeszedve kiverte a betolakodókat. Szent László király szintén legendák övezte győzelmeire templomok freskói is sokakat emlékeztettek. A „forgatókönyv" minden esetben ugyanaz volt: a határvédelem nem tudott ellenállni a váratlanul betörő ellenséges hadaknak. Az ország belsejéig hatoló pusztító, rabló hordák foglyaikkal együtt általában gyorsan húzódtak vissza. Az összegyűlt királyi sereg azonban mindannyiszor lecsapott, mielőtt kiértek volna zsákmányukkal az országból, s megsemmisítő vereséget mért rájuk. 1241-ben szintén abban bíztak, így lesz ez a Sajónál is. Igaz ugyan, hogy ez a tatár sereg nagyobb és erősebb minden addigi besenyő, úz, kun csapatnál, ami a Kárpátok karélyán belülre jutott, de a királyi had joggal bízott a saját erejében. IV. Bélát, a hatalmára és tekintélyére büszke királyt igencsak sérthette a tatár kán levele, amelyet fordításban a keleti magyarok nyomát kutató Julianus barát juttatott el hozzá. A kán nem kevesebbet kért, mint meghódolást, a kunok kiadását. Ellenkező esetben könyörtelen megtorlással fenyegetődzött.

A magyarok joggal hihették, hogy a tatárok máshol nem tudnak átkelni a megáradt folyón, csak a hídon. S ott, a szűk téren, a páncélosok vasfalán megtörik minden tatár próbálkozás. Bíztak abban, hogy Isten a keresztény fegyverek erejével le fog sújtani az

12