A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 125 éve (Miskolc, 2004)
Dobrossy István: Az ipar és kereskedelem állapota, újjászerveződése a Kamara Borsod megyei területén (járásaiban) és a megyeszékhelyen 1944-1946 között - A Kereskedelmi és Iparkamara kapcsolata az ipartestületekkel
anyaghiánnyal küszködtek. Áruhiány miatt az üzleti kereskedelem sem indult még el. Érzékelhető, hogy a pénz mindenütt elveszítette korábbi szerepét, az árakat az igény és a kínálat különbözősége alakította. Kenyeret sütni és világítani létfontosságú volt, így a kapcsolódó kellékek ára toronymagasságba szökött. Árunak áru lett az ellenértéke. Minden ipartestületi székhelyen a súlyos, időnként kilátástalan helyzetet dokumentálták, csupán egyetlen testület anyagában tűnik fel, hogy a jövő is tervezhető (Mezőcsát). 1945 elején a szemmel látható károkat regisztrálták, s még nem lehetett tudni milyen személyi veszteségek állnak ezek mögött, milyen erőfeszítéseket kíván a kisipar és a kiskereskedelem nyersanyag és áruellátása, egy-egy településen a napi ellátás és munkavégzés biztosítása. Ehhez társult a kamara újabb adatszolgáltatása 1946 végén, amely nem tartalmazott számadatokat, de összefoglalása egy-egy szakmai terület nehézségeinek, s jól mutatja, hogy a háború után egy-másfél évvel milyen bizonytalanság uralta a gazdaságot, ezen belül - a jelentés szerint - a kisipart.50 Mivel a jelentés a tél beállta előtt készült érthető, hogy a lábbeli készítők és a szabók panaszai kerültek az élre „az előbbiek a borhiányban az utóbbiak a textilhiányban látják a munkamegrendelések gyér jelentkezésének okát, amellett, hogy az inflációt követő pénzhiány is nagymértékben hozzájárul a munkahiány fokozásához.” Az építőipar teljesen szünetelt, „amely természetszerűleg vonta maga után a hozzákapcsolódó számos iparág kényszerű leállását is, illetve oly nagy mérvű összezsugorodását a munkaalkalmaknak, hogy emellett még a legkisebb ipari műhelyek fenntartása is problematikussá vált.”. Az asztalos mellett komoly megrendelések várományosa volt a falvakban és a kistelepüléseken a kádár, a kocsigyártó, a kerékgyártó és a kovács is. „Az észlelhető pénzhiány nem tette azonban lehetővé, hogy a legfontosabb, s ugyancsak a háborús események folytán megrongált, vagy elveszett gazdasági szerszámainak, berendezési tárgyainak felújításával, kijavíttatásával munkaalkalmat nyújtson a falu iparosainak”. A falusi kisiparosság a háború után közel két évvel már nem egykori iparából élt. Látható nyomai voltak a gyárak és bányák felé irányuló elvándorlásnak, s kellő szakképzettség nélküli nagyipari munkássá válásnak. „Kézművesipari érdekeltjeink - hangzik a kamara érdekképviseleti összegezésében - valamennyi iparágra értendőén a munkaalkalom hiánya miatt megszűnnek a munkaadók és a kézművesipari szakmunkás-utánpótlás legfontosabb tényezői lenni. Ott tart ma a kisiparosság, hogy a tanonctartásra is képtelen, s nem egy esetben kénytelen elbocsátani esetleg már hosszabb ideje nála tanuló tanoncát. A teljes munkahiány miatt a szülő bontja fel a tanoncszerződést, mert nem látja értelmét a névleg tanonckodásnak.” Általános panasza a falu kisiparosságának, hogy 50 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 201. 12.392/1946. 114
