Marosi Endre: XVI. századi váraink 1521-1606 (Budapest - Miskolc, 1991)
IV. Fejezet. Váraink a török elleni harcokban
császári intézkedések nyomán, a német birodalom részvételével lehetett felállítani. Ha egyáltalán összegyűlt ez a had, felvonulásával rendszerint elkésett, és már nem avatkozhatott közbe a védők érdekében. Az is előfordult, hogy a vár közelében tábort ütő felmentő had tétlenkedett. így történt Győr ostroma idején 1594-ben, mígnem a felmentésre készülődőket elkergették a tatárok. A felmentő hadjárat azonban ritka volt, és szinte lehetetlen feladatot jelentett. Míg ugyanis a törökök menetét a Duna-menti raktárak biztosították, a szövetséges haderő legfeljebb Győr körül érezhette biztonságban utánpótlását. Az ország belsejében vívott várharcokban eleve nem nyújthatott közvetlen segítséget. 467 A közvetett beavatkozás, a diverzió (tehát valamely török kézen lévő vár ostroma révén az oszmán had elterelése, megosztása 468 ) ismert harceljárás volt, és ezt a XVI. századi magyar vezérek - például Nádasdy Tamás, Zrínyi Miklós, Batthyány Ferenc - alkalmazták, de a birodalmi hadvezetés már nem vállalkozott ilyen manőverre. Váraink őrsége ezért - szinte kivétel nélkül mindig - magára hagyatva nézett szembe a török haddal, és már a harc felvétele is rendkívüli bátorságot, elszántságot kívánt. A török had Szulejmán idejében mégis 13 alkalommal kényszerül módszeres, hosszabb ostromra, az erősségek lépésről-lépésre történő elfoglalására. Ezek a lépések, taktikai mozzanatok az alábbiak voltak: 469 1. Az előrevetett csapatok megszállták a vár megközelítési útjait, elvágták a várat a külvilágtól, és biztosították a körülzárást. Ha az őrségnek ereje volt rá, megkísérelte portyával, kicsapással késleltetni ezt a folyamatot. így tett például Georg Warkocs Székesfehérvár alatt 1543-ban, Kerecsényi László a gyulai vár védelmében 1566-ban. A körülzárás általában 5-10 napot vett igénybe, de ha a főerők felvonulása hosszadalmasabbnak bizonyult, akkor hetekig húzódhatott el. Valpó körül 1543-ban, Szigetvár alatt 1556ban több, mint három hétig tartó ostromzár előzte meg a tényleges harcot. 2. A vár körülzárását követte a falak megközelítése, a vizeken átvezető töltések létesítése, a víziakadályok lecsapolása, az árkok feltöltése, a vár előműveinek lerombolása, a külsővárak, városfalak bevétele. A városfalat néha, mint az egriek 1552-ben, nem is védték, de olykor itt zajlott le a harc hosszabbik, véresebb szakasza. Nándorfehérvár védői 1521-ben 33 napon át védték városukat, és további 21 napig harcoltak fellegvárukban. A város vagy a külsővár eleste gyakorta magával hozta a védők részéről a további harc beszüntetését, amint ez megtörtént Esztergom és Székesfehérvár 1543., Temesvár 1552. évi ostromakor. Hasonló helyzetbe kényszerült Zrínyi Miklós katonái élén kirohanásra és önfeláldozásra 1566-ban, Szigetvár belsővárában. 3. A lőtávolságra előretolt ostromtüzérség és az aknászok egyidejű tevékenysége eredményezte a réslövést, résrobbantást. Olyan kisebb váraknál, mint Drégely, három-négy napra volt szükségük a topcsiknak a réslövésre. De még a legjelentősebb várak, mint Nándorfehérvár, Temesvár, Szigetvár ostromakor is csak két, legfeljebb három hét kellett ahhoz, hogy a megfelelően összevont ostromtüzérség rést lőjön. 4. A megfelelő szélességű és nagyságú résre intézett roham nyitotta meg az utat a várba, ahol a védők lemészárlásával, vagy a feladás kikényszerítésével ért véget az ostrom. A kiváló harcértékű török gyalogság a megfelelő résen keresztül mindig behatolt a várba. Legtöbbször az első roham során, mint Szigetvár 1566. évi ostromakor, történt a külső vár bevétele. Olykor az első roham ugyan nem vezetett eredményre, mint Nándorfehérvár 1521., Temesvár 1552. évi ostromakor, de a nyilvánvaló erőfölény, az elszenvedett veszteségek láttán mindkét vár védői kénytelenek voltak feladni az ellenállást. Röviden jellemezve Szulejmán korának magyarországi várharcait, aligha lehet vitás, hogy a hatékony tüzérségi harcra felkészült, a műszaki harcban is kiváló, hatalmas török haderő döntő fölényt képviselt a tüzérségi harcra alkalmatlan, gyengén felszerelt magyar várak kis létszámú őrségeivel szemben. Utóbbiak leginkább a véletlen és külső körülményektől remélhették, hogy hősies harcuk eredménnyel zárul. Helytállásuk mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy elodázza a mögöttes terület pusztulását, késleltesse a török hadműveleteket. A külön-külön gyenge várak összessége így teljesítette védelmi stratégiai feladatát. A magyar és idegen honos katonák önfeláldozó ellenállásán így fékeződött le és tört meg az oszmán hódítás. Az eredményes helytállás feltételei azonban csak lassan érlelődtek. Szulejmán hadjáratai során százakra becsülhető azoknak az erősségeknek - váraknak, városoknak, megerődített épületeknek - a száma, amelyek bármiféle ellenállás nélkül kerültek török kézre. Mindössze néhány tucat erősség védői szálltak szembe a hódítókkal, és a fenti időszakban - 1521 -1566 között - 13 vár védői késztették legalább 10 napi harcra a törököket. 9 vár őrsége tartott ki több, mint 20 napon át. A Kőszeghez hasonló adottságú erősségeket Szulejmán hada kivétel nélkül mind elfoglalta. 1526-ban Pétervárad őrsége, amelynek harcát Tomori Pál kis serege is támogatta - 15 napi védekezés után adta meg magát. 1543-ban Esztergomot 17 napi, Székesfehérvárat 16 napi harc után, reménytelen helyzetben adták fel védői. 1521 és 1566 között csupán négy ostromlott erősséget sikerült megtartani: Kőszeget 1532-ben, majd következett Temesvár 1551. évi, Eger 1552. évi, Szigetvár 1556. évi sikeres védelme. Temesvárat és Egert a nagyvezér, Szigetvárat a budai pasa - a szultáni hadnál lényegesen gyengébb - serege ostromolta, és csak Kőszeg katonái mondhatták el magukról, hogy Szulejmán hadával szálltak szembe.